My Fair Lady Szegeden sztárszereplőkkel!Jegyek és szereposztás!

2010.03.08 Kovács Gergely

My Fair Lady Szegeden sztárszereplőkkel!Jegyek és szereposztás!

Novák Eszter rendezésében láthatja a közönség az évad első bemutatóját, a My Fair Lady-t, a musicalek klasszikusát, mely műfajilag az operett és musical határán mozog. Novák először rendez a Dóm téren, bár táncosként

Novák Eszter rendezésében láthatja a közönség az évad első bemutatóját, a My Fair Lady-t, a musicalek klasszikusát, mely műfajilag az operett és musical határán mozog. Novák először rendez a Dóm téren, bár táncosként többször szerepelt ezen a színpadon, a Szegedi Néptáncfesztiválokon. A tatabányai Jászai Mari Színház meghatározó rendezője „állandó” alkotótársainak, Khell Zsolt díszlet- és Zeke Edit jelmeztervezőnek segítségével állítja színpadra a darabot. A rendezőnő koncepciójában az erőteljes tömegjelenetek, látványos show-elemek a meghatározók, amire alkalmat is adnak a darabbak látható színes forgatagok, a piactéri, grandiózus báli és lóverseny-jelenetek. Érdekesség, hogy a koreográfus a rendező testvére, Novák Péter lesz, aki idén a Dózsa című produkció címszereplőjeként is képviselteti magát a Dóm téren.

A My Fair Lady főbb szerepeiben a hazai filmrendezők által jelenleg legfoglalkoztatottabb fiatal színésznőt, Tompos Kátyát, az Örkény István Színház kiváló művészét, Széles Lászlót, a Vígszínház legendás művésznőjét, Venczel Verát, a Madách Színházhoz kötődő közönség-kedvenc Gálvölgyi Jánost, a Katona József Színház vezető színészét, Bezerédi Zoltánt valamint a filmes munkái alapján is egyre népszerűbb, fiatal Szabó Kimmel Tamást láthatják a nézők. Ennyi színház remek művésze egy produkcióban, kőszínházi időszakban soha nem dolgozhatna együtt. Az előadásban Novák Eszter tanítványai is szerepet kapnak – a rendező a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakirányának osztályvezetője.

Az előadást Silló István valamint Kesselyák Gergely, a fesztivál művészeti vezetője dirigálja. Kesselyák idén rendhagyó módon nem rendez a Szabadtérin, azonban több produkció zenei vezetője és karmestere is lesz, és természetesen az összes előadás próbáit felügyeli.

Jegyek vásárolhatóak a http://musicalinfo.jegy.hu oldalon.

Pontos szereposztás:
Elisa Doolittle: Tompos Kátya
Higgins professzor: Széles László
Mrs. Higgins: Venczel Vera
Pickering ezredes: Gálvölgyi János
Alfred Doolittle: Bezerédi Zoltán
Freddie: Szabó Kimmel Tamás



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024