Dózsa – Novák Péter újra táncos szerepben Szegeden!

2010.03.11 Kovács Gergely

Dózsa – Novák Péter újra táncos szerepben Szegeden!

A Dózsa címszerepében tér vissza a tánc műfajához Novák Péter, aki nyáron éppen annyi idős lesz, mint a történet idején a parasztfelkelés vezetője. Zsuráfszky Zoltán rendezésében láthatják a nézők a Dózsa György tetteit

A Dózsa címszerepében tér vissza a tánc műfajához Novák Péter, aki nyáron éppen annyi idős lesz, mint a történet idején a parasztfelkelés vezetője. Zsuráfszky Zoltán rendezésében láthatják a nézők a Dózsa György tetteit elmesélő „tánckrónikát”, melyben Szarka Tamás (Ghymes) egyes dalok szerzőjeként és színpadi zenészként, énekesként is közreműködik. A XXIV. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál gálájaként színre kerülő előadás annak a Szabadtéris hagyománynak a folytatása, mely 2008-ban a Benyovszky-val kezdődött: a néptánc szcenírozott formában, egy kerek történetként kerül színpadra. A Honvéd Táncszínház, a Szeged Táncegyüttes, a Fővárosi Bartók Táncegyüttes valamint a nyíregyházi Táncművészeti Iskola növendékei is fellépnek a Dózsában. Az autentikus, élő színpadi zenében dudások, furulyások, síposok működnek majd közre – a népzenészek között a Csík Zenekar tagja is szerepet kap –, illetve török, szlovák, orosz, román és szerb együttesek táncosai és zenészei.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024