Sose halunk meg musical turné!Jegyvásárlás és helyszínek itt!

2010.06.22 Kovács Gergely

Sose halunk meg musical turné!Jegyvásárlás és helyszínek itt!

Nagy utazás! Azt mondtad, hogy ez az élet. Van olyan tévénéző vagy rádióhallgató Magyarországon, aki ezt a dalt nem ismeri? Egy nemzedék mozi-élményének musical-változata nagy utazásra készül, Koltai Róbert rendezésében ezen az

Nagy utazás! Azt mondtad, hogy ez az élet. Van olyan tévénéző vagy rádióhallgató Magyarországon, aki ezt a dalt nem ismeri? Egy nemzedék mozi-élményének musical-változata nagy utazásra készül, Koltai Róbert rendezésében ezen az őszön.

Gyuszi bácsi és Imike történetének zenés változata a színházak után most szenzációs szereplőgárdával országjárásra indul. Tizenhat város sportcsarnokában, arénájában csendülnek fel majd Dés László dalai, és megaláztatások, kudarcok után ismét győz Gyuszi bácsi. És vele győzünk mindannyian.

Ugye tudtad, így nem érhet véget, csak hosszú volt ez az ősz….
Legyen úgy, legyen úgy – énekli majd Gyuszi bácsi, és vele a többi megalázott és megszomorított hatvanas évekbeli kisember az őszi turnén mintegy 50.000 nézőnek. Többek között olyan színészek vállalkoztak eme színházi társasutazásra Koltai Róbert mellett, mint Hernádi Judit, Lukáts Andor, Esztergályos Cecília, Vándor Éva, Pikali Gerda, Debreczeny Csaba, Spindler Béla, Egri Márta, Kertész Péter és sokan mások a színházi világ élvonalából. Imi szerepében, a kiemelkedően tehetséges negyedéves színművészetis, Tasnádi Bence tűnik fel A turné 2010. szeptember 4-én stílszerűen a budapesti Kincsem Parkból rajtol, és október 10-én, 16 előadás után fut be a célba.
Többek között: Szeged, Pécs,Sopron,Szombathely,Veszprém,Győr,Miskolc,Nyíregyháza,Dabas,Kaposvár,Debrecen, sportcsarnokaiban találkozik majd a közönséggel.

Nagy lesz az út / De mi ugye mégse várunk. / A vonatunk / Neki lódul, újra száguld...

Mi volt a siker titka? A remény dala? Vagy a történet üzenete? Az, hogy törjön ránk bármi vész, pusztító horda, hamis cézárhad, vagy belső békétlenség, mi sose halunk meg? Vajon ez a nemzeti szlogen?...
A közel húsz évvel ezelőtti film- és zenei siker után, a szerzőkön kívül olyan alkotók, művészek segítik színpadra a zenés változatot, mint Rácz László (producer), Szőke István (művészeti tanácsadó), Húros Annamária (díszlet és jelmez) Kerényi József (díszlet), Seres Attila (koreográfus), és Vona Károly (színpad és fénytechnika).

Elindulunk, elindulunk / Az éjbe megy a vonatunk. / Egy utazás az életünk. / Azt mondtad, hát megint megyünk…

Online jegyvásárláshoz kattintson ide!

Szereposztás:
Gyuszi bácsi:Koltai Róbert
Imi: Tasnádi Bence
Anya: Vándor Éva
Apa: Kertész Péter
Boldi: Spindler Béla
Nusika: Pikali Gerda
Teréz: Hernádi Judit, Egri Márta
Irma/kendőárus/nő a lovin: Kocsis Judit
Deutsch bácsi: Lukáts Andor
Deutsch néni: Esztergályos Cecília
Pimpi, Balogh2: Földi László
vasutas,zöldséges: Király Adrián
Pucus: Debreczeny Csaba
Simula/pap: Oberfrank Pál
Piac ellenőr/büfés/titkos rendőr: Ömböli Pál
Kalauz,lóversenyrajongó,vevő a piacon Dönci a fakanalas,lóversenyrajongó: Makrai Pál
Nyerő férfi a lovin,Orvos,Klein Dezső: Uri István
Ancika/kosaras a piacon,nő1 az utcán: Vertig Tímea
Évike/lány a piacon: Csépai Eszter
Béla a zongorista: Szirtes Balázs
Ica: Tóth Kriszta
Asszony a piacon/lóversenyen,buliba,asszony2: Gyebnár Csekka
Asszony egy/főnővér: Incze Ildikó
Berta néni a piacon: Várady Mária
Rendőr: Bácskai János
Asszony a piacon,buliban: Fejes Rita, Rumanoczky Anett, Bokor Noémi, Székely Csilla
Táncosok 6 Fő: Bedics Richárd, Adamovics Ferenc, Gyimesi Petra, Kordoványi Dóra, Román Katalin

Jegyvásárláshoz kérjük válassza ki az esemény időpontját:
2010. Szeptember 04. Szombat, 20:30 (Kincsem Park) - Jegyvásárláshoz kattintson ide!
2010. Szeptember 10. Péntek, 19:00 (Szegedi Sportcsarnok) - Jegyvásárláshoz kattintson ide!
2010. Szeptember 11. Szombat, 19:00 (Pécsi Városi Sportcsarnok) - Jegyvásárláshoz kattintson ide!
2010. Szeptember 17. Péntek, 19:00 (Soproni MKB Aréna) - Jegyvásárláshoz kattintson ide!
2010. Szeptember 18. Szombat, 19:00 (Szombathely Savaria) - Jegyvásárláshoz kattintson ide!
2010. Szeptember 19. Vasárnap, 19:00 (Veszprémi Aréna) - Jegyvásárláshoz kattintson ide!
2010. Szeptember 24. Péntek, 19:00 (Győri Sportcsarnok) - Jegyvásárláshoz kattintson ide!
2010. Október 01. Péntek, 19:00 (Miskolci Városi Szabadidőközpont) - Jegyvásárláshoz kattintson ide!
2010. Október 02. Szombat, 19:00 (Kaposvári Városi Körcsarnok) - Jegyvásárláshoz kattintson ide!
2010. Október 09. Szombat, 19:00 (Dabasi Diego Sportcsarnok) - Jegyvásárláshoz kattintson ide!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024