Musicalinfo.hu - I. Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekverseny döntők 2011-ben!




  • I. Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekverseny döntők 2011-ben!





    Ahogy arról korábban beszámoltunk megrendezik az I. Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekversenyt. A verseny célja lehetőséget adni különböző országokból érkező tehetséges fiatalok megmérettetésére elsősorban a magyar származású világhírű musicalszerző, Lévay Szilveszter művein keresztül.

    Világhírű, Grammy-díjas zeneszerzőnk, megannyi sláger és sikermusical – Elisabeth, Mozart!, Rebecca, Marie Antoinette – szerzője, 2010. augusztus 20. ünnepi zeneszámának, az Összefogás Dalának komponistája, Lévay Szilveszter nevével fémjelzett Nemzetközi Musical Énekversenyt hirdetett meg a muzsikus szülővárosa, Szabadka és a Budapesti Operettszínház. Az eseményre 2011. március 31-ig lehet jelentkezni! A cél: lehetőséget adni a világ legkülönbözőbb országaiból, városaiból érkező tehetséges fiatalok megmérettetésére, elsősorban a világhírű, magyar származású zeneszerző művein keresztül.
    A Lévay Szilveszter Musical Énekversenyre három kategóriában lehet jelentkezni: női szóló (pl.: Elisabeth, Én, Constanze, Marie Antoinette, Waldstätten bárónő, Nannerl, Mrs. Danvers, Beatrice), férfi szóló (pl.: Wolfgang Mozart, Maxim de Winter, Halál, Rudolf, Colloredo) és karakterénekes (pl.: Mrs. van Hopper, Jack Fawell, Schikaneder, Lucheni , Frau Wolf). Hölgyeknél a korhatár 18-26 év, férfiak esetében 18-30 év, de egyéni kérelem alapján, különleges esetben a verseny zsűrije felmentést adhat. A jelentkezés feltételei: részletes szakmai életrajz, fotó, jelentkezési lap hibátlan kitöltése. Konzervatóriumi, színművészeti vagy zeneművészeti főiskolai végzettség nem feltétel. A jelentkezési lap letölthető a Jelentkezés menüpontra kattintva.
    Az elődöntőkre ázsiai és európai nagyvárosokban kerül sor, a helyi partnerintézmények szervezésében. Az érdeklődőknek arra helyszínre kell a verseny honlapjáról letölthető jelentkezési lapot kitöltve, a részletes szakmai önéletrajzot és portré-fotót elküldeni e-mailben, ahol az elődöntőn részt kívánnak venni.
    Itt a jelentkezőknek két szabadon választott musicaldalt kell előadniuk a zsűri előtt. A várhatóan több száz, sőt, több ezer jelentkező közül mintegy százan jutnak a szabadkai középdöntőbe, majd húszan a döntőbe, melyre 2011. július 8-án kerül sor a Szabadkától néhány kilométerre található gyönyörű üdülőváros, Palics Szabadtéri Színpadán. Itt már természetesen a döntősöknek Lévay Szilveszter musicaljeiből kell szólókat és duetteket énekelni a neves szakemberekből álló szakmai zsűri előtt.
    Ez a grémium dönt majd a pénzdíjakról (I. hely: 5000 EUR, II. hely: 3000 EUR, III. hely: 2000 EUR, kategóriánkénti különdíj: 1000 EUR), a szakmai elismerésekről (fellépési lehetőségek Budapesten, illetve a többi szervező városban), valamint az értékes tárgyjutalmakról. A döntőn Lévay Szilveszter különdíjat ad át az általa választott versenyző számára.


    I. Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekverseny

    A verseny koprodukciós rendezői:

    Szabadka városa
    a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata
    Budapesti Operettszínház

    A verseny szakmai partnerei:
    Európai Zenés Színházi Unió
    Vereinigte Bühnen Wien
    Pentaton Koncertügynökség

    A verseny célja:
    Lehetőséget adni különböző országokból érkező tehetséges fiatalok megmérettetésére
    elsősorban a magyar származású világhírű musicalszerző, Lévay Szilveszter művein keresztül

    A verseny anyaga:
    Musical világsikerek –köztük felerészben Lévay Szilveszter alkotásai
    (elsősorban: Elisabeth, Mozart!, Rebecca, Marie Antoinette)

    Kategóriák:
    1. női szóló
    pl.: Elisabeth, Én, Constanze, Marie Antoinette, Waldstätten bárónő, Nannerl, Mrs. Danvers, Beatrice
    2. férfi szóló
    pl.: Wolfgang Mozart, Maxim de Winter, Halál, Rudolf, Colloredo
    3. karakterénekes
    pl.: Mrs. van Hopper, Jack Fawell, Schikaneder, Frau Wolf, Lucheni

    A verseny helyszíne:
    Elődöntők: Budapesten, Prágában, Bukarestben, Érsekújváron, Marosvásárhelyen, Bécsben, Münchenben,
    Londonban, Szentpéterváron, Szöulban, Tokióban, valamint Lévay Szilveszter szülővárosában, Szabadkán

    Középdöntő: Szabadka (Népszínház)
    Döntő, majd másnap gálaműsor: Palicsi szabadtéri színpad

    Időpontok:
    Jelentkezési határidő: 2011. április 15 (mehosszabbított határidő)
    Elődöntő, meghallgatás alapján: 2011. április 1-május 15.
    Középdöntő: 2011. június 29-30.
    Döntő és gála: 2011. július 1-2.

    Vásároljon jegyeket kezelési költség nélkül a budapesti koncertre! Online jegyvásárlás kezelési költség nélkül itt!


    A jelentkezés feltételei:
    Részletes szakmai életrajz, fotó, jelentkezési lap hibátlan kitöltése. Konzervatóriumi, színművészeti vagy zeneművészeti főiskolai végzettség nem feltétel.

    Korhatár:
    Nők: 18-26 év
    Férfiak: 18-30 év
    (Egyéni kérelem alapján, különleges esetben a korhatár alól a verseny zsűrije felmentést adhat)

    A verseny lebonyolítása:
    1., Elődöntő:
    Személyes meghallgatás alapján a területileg esedékes városban – két szabadon választott musical dal előadása kötelező, saját alapra vagy zongorakísérettel, melyek lehetnek természetesen Lévay művek is
    A nevezési díj átutalása a területileg esedékes színháznak kötelező (30 EUR)
    2., Középdöntő (Szabadkán):
    Anyaga: egy részlet (szóló) Lévay Szilveszter egy musicaljéből, a kötelező anyagok listája alapján, valamint egy szabadon választott részlet a világ musicalirodalmából, de előre megadott részletes lista alapján.
    A Lévay-művek esetében (kötelező lista), az alapokat a szervezők biztosítják, a szabadon választott dalnak profi minőségűnek kell lennie, amit előre el kell küldeni!
    A nevezési díj megfizetése Szabadkának kötelező (50 EUR).

    3-4., Döntő (a Palicsi Szabadtéri Színpadon), majd másnap gálaműsor:
    Anyaga:
    a., szóló részlet Lévay Szilveszter egy musicaljéből, nagyzenekarral
    b., duett részlet Lévay Szilveszter egy musicaljéből, nagyzenekarral – pár választása a döntőbe jutott versenyzők között a helyszínen történik
    c., szabadon választott részlet a musical világirodalomból (előre megadott részletes lista alapján), nagyzenekarral

    Zsűri:
    5-7 tagú, nemzetközi szakemberekből álló grémium

    Díjak:
    - Pénzdíjak:
    I. díj: 5000 EUR
    II. díj: 3000 EUR
    III. díj: 2000 EUR
    és kategóriánkénti különdíj: 1000 EUR
    - Szakmai díjak: Fellépési lehetőség a Budapesti Operettszínházban, illetve az elődöntőket szervező színházakban (egyeztetés alatt)
    - Értékes tárgyjutalmak
    - Lévay Szilveszter különdíja

    A verseny honlapja: www.levaymusicalcomp.com
    E-mail cím: info@levaymusicalcomp.com

    A hivatalos honlap:
    www.levaymusicalcomp.com



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz Hozzáadás Startlaphoz Hozzáadás MySpace-hez RSS

    Kapcsolódó hírek:
    Rebecca musical London - Újabb infók és egy dal!



    Szerző: Call
    Dátum: 2010.10.11.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok

    Abigél musical
       
    Vámpírok bálja musical
       
    Abigél musical
       

    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2019


    Musicalinfo.hu - Minden, ami musical!

    Partnerek: