A 2011/2012-es bemutatók a Madách Színházban!

2011.09.22 Kovács Gergely

A 2011/2012-es bemutatók a Madách Színházban!

Az MTI híre szerint februárban színpadra kerül a Madách Színház tavalyi musical-pályázatának színdarabjai között szereplő, József Attiláról szóló zenés játék, amely a költő verseinek megzenésítésével drámai eseményekben

Az MTI híre szerint februárban színpadra kerül a Madách Színház tavalyi musical-pályázatának színdarabjai között szereplő, József Attiláról szóló zenés játék, amely a költő verseinek megzenésítésével drámai eseményekben bővelkedő életének jellemző epizódjait mutatja be.Szirtes Tamás az Én, József Attila című előadást készíti elő jelenleg rendezőtársával, Szente Vajk színésszel, valamint a két fiatal szerzővel, Vizy Mártonnal és Tóth Dáviddal. A musical szeptemberben a Magyar Dráma Napján tervezték bemutatni, de a bemutató végül februárra tolódik. Az előadás a Madách Színház stúdiójában, a Tolnay Szalonban lesz bemutatva!

Az évad nagy bemutatója, csúcspontja a Mary Poppins című musical lesz a szezon végén. A Madách Színháztól immáron elvárt nagy produkciót hármas szereposztásban, hagyományaikhoz híven non-replica változatban, vagyis önálló rendezésben, koreográfiában és díszlettel mutatják be júniusban - mondta az igazgató.

Szirtes Tamás igazgató az évad első premierjéről, a Neil Simon-darabból készülő előadás különlegességéről szólva az MTI-nek elmondta: a Furcsa pár híres - a filmben Jack Lemmon (Felix) és Walter Matthau (Oscar) alakította - főszerepeit Szervét Tibor és Gálvölgyi János játssza. Furcsa pár - Furcsán! (Jegyek itt!) címmel műsorra tűzik az előadásnak azt a változatát is, amikor szerepet cserélnek, így a vígjáték-irodalom mindkét híres, jellegzetes szerepét - Oscart és Félixet is - eljátssza mindkét színész.
"Két bemutatót tartunk, az egyiken a színe, a másikon a fordítottja" - mondta Szirtes Tamás, hozzáfűzve: ezt a darabot még nem adták elő így soha. Ez egyrészt nagy művészi kaland, másrészt a közönség számára is csalogató lehet - mutatott rá az igazgató, aki szerint a Furcsa pár két egymástól eltérő, végletes karakterének eljátszásával a színészet mesterfokát mutatja be a két főszereplő. Furcsa pár címmel tűzik műsorra október 15-én azt az előadást, amelyben Felixet Szervét Tibor, Oscart Gálvölgyi János alakítja, Furcsa pár - Furcsán! címmel pedig október 26-án tartják a premiert: Felix figuráját ekkor Gálvölgyi, míg Oscart Szervét formálja meg. A darabot Márton András rendezi.Jegyek itt!

Azonban októberig még más meglepetés is várja a közönséget a Madách Színház, hiszen a hétvégén debütál az X-faktor sztárja, Vastag Csaba a József és a színes szélesvásznú álomkabát musicalben. További infók és jegyek ide kattintva!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024