|
|
| Megvan a Miskolci Nemzeti SzÃnház új igazgatója!

Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti SzÃnház nyáron hivatalba lépÅ‘ igazgatója szerint a teátrumot jobban be kell ágyazni a város kulturális életébe. A kedden kinevezett új vezetÅ‘ a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál értékeire épÃtve két új szÃnházi mustrát is létrehozna a borsodi megyeszékhelyen. Kiss Csaba rendezÅ‘, drámaÃró, dramaturg június 1-jétÅ‘l hatályos, 5 évre szóló ügyvezetÅ‘i kinevezésérÅ‘l kedden döntött a miskolci közgyűlés.
Kiss Csaba kinevezését követÅ‘en az MTI-nek elmondta: roppant nagy izgalommal, és örömmel fogadta a döntést. Mint hozzátette, egy hathónapos munka eredménye ért be. Rámutatott, hogy a pályázati anyag kimunkálásával csapatával valójában egy szerzÅ‘dést akartak letenni a város asztalára, ebben konkrétan megfogalmazni és akár számon kérhetÅ‘vé tenni terveiket. A pályázat ezáltal pontos képet ad arról, milyen szÃnházat szeretnének Miskolcon. Kiss Csaba a feladatok közé sorolta, hogy a jelenleginél jobban beágyazzák a miskolci kultúrába a teátrumot, ne csak elÅ‘adásokkal szerepeljenek a köztudatban, hanem sokféleképpen jelenjenek meg a település életében. Ennek érdekében együtt kell működni a város kulturális bázisával, és például az iskolákhoz is közelebb kell vinni a szÃnházat.
A Miskolci Nemzetközi Operafesztivál értékeire külön is épÃteni lehet és kell - hangsúlyozta, kitérve arra, hogy az operafesztiválhoz kapcsolódva szeretne létrehozni a borsod megyeszékhelyen - a kisvárdaihoz hasonlóan - egy határon túli magyar szÃnházak részvételével zajló seregszemlét, valamint az európai szÃniakadémiák mustráját. Mint kiemelte, a Miskolci Nemzeti SzÃnház az ország leglátogatottabb vidéki szÃnháza, ezt a rangot mindenképp meg akarják Å‘rizni, sÅ‘t tovább is szeretnének lépni.
Kiss Csaba szerint csapatával olyan tervet terjesztettek be, amely a meglévÅ‘ forrásokra, illetve fÅ‘képp a kreativitásra épÃt. Nem drágák a tervezett seregszemlék sem, viszonylag alacsony költségvetéssel megvalósÃthatóak - magyarázta. Arról is szólt, hogy bár csak június 1-jével váltja Halasi Imre jelenlegi direktort, addig már az elÅ‘készÃtÅ‘ munkákat, feladatokat végzi, hiszen épp az operafesztivál idején "csöppen bele" a miskolci kulturális életbe.
Szerző: MTI / Call Dátum: 2012.01.31. |
| |
|
|