Musicalinfo.hu - Musical Live koncert Sopronban – Villáminterjú Feke Pállal



  • Musical Live koncert Sopronban – Villáminterjú Feke Pállal





    Musical Live koncert Sopronban – Villáminterjú Feke Pállal

    Feke Pál már számos musical főszerepét játszotta el a Soproni MKB Arénában, március 29-én pedig élő nagykoncerttel érkezik Sopronba, Musical Live címmel. (Jegyvásárlás és részletek itt!)

    Hol tartasz a koncert előkészületeivel?

    Már közel két hónapja dolgozunk a koncerten. Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy egy egészen különleges látványvilágú koncertre készülünk. A Soproni MKB Arénában így még nem láthattak színpadi elrendezést a nézők. A show látványtervezője Madarász János “Madár”, aki olyan előadók nagykoncertjeit tervezte, mint Ákos, Magna Cum Laude vagy éppen Caramel Aréna-koncertje.

    Három sztárvendéged is lesz az est folyamán. Kik ők?

    Tóth Gabi, Keresztes Ildikó és Serbán Attila. Büszke vagyok, hogy velük dolgozhatok ezen az estén, hiszen valamennyien a szakma kiemelkedő előadói. Ráadásul egyikük sem “vendégeskedett” még koncertemen korábban.

    Milyen dalokra számíthat a közönség?

    A koncert címe ugyan Musical Live, így természetesen nem maradhatnak ki az István, a király vagy a Jézus Krisztus Szupersztár legendás dalai, de sok filmzene, magyar és külföldi sláger is megszólal majd.

    A koncertjeiden rendszerint egyedi formában szólalnak meg a dalok. Ezúttal is készülsz ilyesmivel?

    Valóban, a dalokat áthangszerelt, rockos formában hallhatják a nézők, de akusztikus megszólalással is készülök.




    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz Hozzáadás Startlaphoz Hozzáadás MySpace-hez RSS




    Szerző: Musicalinfo
    Dátum: 2014.03.14.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok

    Rebecca
       
    Rebecca
       
    SunCity - Holnap tali!
       

    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2017


    Musicalinfo.hu - Minden, ami musical!

    Partnerek: