A Győri Nemzeti Színház 2017/2018-as évad bemutatói

2017.04.24 Kovács Gergely

A Győri Nemzeti Színház 2017/2018-as évad bemutatói

Hat nagyszínházi, két kisszínpadi és három ifjúsági darabot mutat be a Győri Nemzeti Színház a következő évadban, a Győri Balett pedig Velekei László koreografálásában A skarlát betű című darabot viszi színre - hangzott el

Hat nagyszínházi, két kisszínpadi és három ifjúsági darabot mutat be a Győri Nemzeti Színház a következő évadban, a Győri Balett pedig Velekei László koreografálásában A skarlát betű című darabot viszi színre - hangzott el csütörtökön sajtótájékoztatón Győrben.

Forgács Péter színházigazgató elmondta: szeptemberben mutatják be Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely című drámáját, amelynek főszereplője Jordán Tamás lesz. Októberben William Shakespeare Makrancos Kata című vígjátékát mutatják be.

Színpadra viszik Szabó Magda Abigél című színművét, amelynek főszereplője Dunai Csenge lesz. A színpadra kerülő változat szövegét Pozsgai Zsolt írta. A Győri Nemzeti Színház, a Budapesti Operettszínház, a Szegedi Nemzeti Színház és a koopera.hu együttműködésében mutatják be 2018. február 3-án Gioachino Rossini és Cesare Sterbini A sevillai borbély című vígoperáját, amelyet Kerényi Miklós Gábor rendez. A főbb szerepekben Molnár Leventét, Mester Viktóriát, Kálnay Zsófiát és Lázin Beatrixot láthatják a nézők.

Márciusban mutatják be Georges Feydeau Bolha a fülbe című vígjátékát. Az utolsó nagyszínpadi bemutató Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperája lesz. A művet Forgács Péter rendezi. A direktor beszélt arról is, hogy a jogtulajdonosoktól szabad kezet kapott a rendezést illetően, terveik szerint a darabot jövőre, a rockopera premierjének 35. évfordulóján, országszerte játsszák majd.

A Kisfaludy-teremben mutatják be Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter A padlás című darabját, Fejszés Attila és Nagy Balázs rendezésében, valamint Agatha Christie A vád tanúja című krimijét, Csankó Zoltán és Ungvári István főszereplésével. A sulibérletes előadások között Kszel Attila Szemben a nappal című színművét, valamint Koldus és királylány című meséjét játsszák, de bemutatják Ránki György Pomádé király új ruhája című gyermekoperáját is.

Műsoron marad a nagyszínházi darabok közül a beatles.hu, a Doktor Zsivágó és a Bál a Savoyban című darabok, a Kisfaludy-teremben pedig a Primadonnák, a Csoportterápia, a Semmi pánik! és A pál utcai fiúk című műveket játsszák. A Győri Balett november 11-én mutatja be a színházban A skarlát betű című darabot, két felvonásban. Velekei László Harangozó-díjas koreográfus elmondta, hogy a komor hangvételű regény balettelőadásának megrendezését több éve tervezi. Forgács Péter beszélt arról is, hogy szeptember 8-án Győrben lesz az országos színházi évad megnyitója. Napközben szakmai programokat rendeznek majd, este átadják a Kaszás Attila-díjat. A színházi nyílt napot pedig szeptember 2-án rendezik.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024