Musicalinfo.hu - Sasi majdnem 61 - Sasvári Sándor koncert a MOM-ban - Jegyek itt!




  • Sasi majdnem 61 - Sasvári Sándor koncert a MOM-ban - Jegyek itt!





    Sasvári Sándort nem kell bemutatni, hiszen az élet több területén is jeleskedik, biztosan találkozott már vele valahol: színész, énekes, lovas és büszke családapa. Számtalan színpadon és szerepben láthattuk már Magyarországon és határon túl is. Repertoárja több száz dalt tartalmaz a legismeretebb musicalekből, világslágerekből, és saját dalaiból.

    Jézus szerepében két kiváló darabban is megmutathatta tehetségét: Jézus Krisztus Szupersztárban és a Mária Evangéliumában. 300 alkalommal játszotta Németországban Jean Valjean-t, mely szerepben a hazai közönség is láthatta. Főszerepben nem volt hiány pályfutása alatt. Mind a mai napig töretlen sikerrel, több száz alkalommal játszotta el Az Operaház Fantomja címszerepét. Csupa telt házas előadásban játszik. Szerepei többek között a Zrínyi 1566 rockmusicalben gróf Zrínyi Miklós, A Fejedelemben Bercsényi Miklós gróf, Mamma Miában Sam Carmichael, Anna Karenina előadásban Karenin, illetve korábban Vronszkij. Valamint szerepelt a Miss Saigon, Evita, Elizabeth, Sztárcsinálók musicalekben, csak hogy a legnagyobb szerepeit említsem.
    Sasi Majdnem 61 címmel Sasvári Sándor koncert lesz 2018. szeptember 28-án a MOM Kulturális Központban.

    Jegyvásárlás és jegyárak itt!

    Igazán színes estére számíthatnak a nézők, hiszen az este főszereplőjét zenészként is láthatja a közönség, hiszen Sasvári Sándor nem csak énekel, hanem 4 hangszeren játszik is. Ezen a koncerten vendégei Sasvári Léna, Singh Viki és Makrai Pál lesznek. Ünnepeljük együtt Sasi majdnem 61 évét!



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz Hozzáadás Startlaphoz Hozzáadás MySpace-hez RSS




    Szerző: kovacsa
    Dátum: 2018.07.29.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok

    Mary Poppins
       
    Valahol Európában
       
    Mary Poppins
       

    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2018


    Musicalinfo.hu - Minden, ami musical!

    Partnerek: