Musicalinfo.hu - Trianon rockopera a TV-ben!




  • Trianon rockopera a TV-ben!





    Az Esztrád Színház június 22-én és 23-án a budapesti Hősök terén mutatta be a rockoperát Koltay Gábor rendezésében. A két előadást összesen 18 ezer ember látta. Az előadásokat 12 kamerával rögzítették, ezt a felvételt láthatják szombaton 21 óra 5 perctől az M5 kulturális csatorna nézői.

    A mű zenéjét Koltay Gergely, a Kormorán együttes alapítója és vezetője szerezte, aki egyben a dalszövegek túlnyomó többségét is írta. A rockopera szövegkönyvét, amelyben versek, prózarészletek, dokumentumok is elhangzanak, Koltay Gábor állította össze. A zenés történelmi játék szereplői között volt Varga Miklós, Vadkerti Imre, Kalapács József, Rudán Joe, Palcsó Tamás, Makrai Pál, Fehér Nóra, Benkő Péter, Ruttkay Laura, Sipos Imre és Laklóth Aladár is.

    A produkcióban, amelynek koreográfusa a makói Forgatós Táncegyüttes vezetője, Doktor László volt, több száz táncos, hagyományőrző, lovas és artista működött közre. A darab a századfordulótól napjainkig idézi meg a történelmet, kiváltképp az 1920-as trianoni békediktátum és az azt követő revíziós időszak, majd a kényszerű alkalmazkodás körülményeit - áll a közleményben. Az összegzés szerint szombaton délben az Így készült a Trianon rockopera című 52 perces werkfilm is látható lesz exkluzív színészinterjúkkal és színpad mögötti felvételekkel.



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz Hozzáadás Startlaphoz Hozzáadás MySpace-hez RSS




    Szerző: kovacsa
    Dátum: 2018.12.01.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok

    Mary Poppins
       
    Valahol Európában
       
    Mary Poppins
       

    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2018


    Musicalinfo.hu - Minden, ami musical!

    Partnerek: