Musicalinfo.hu - Ilyen újdonságok várják az Egri csillagok musical nézőit!




  • Ilyen újdonságok várják az Egri csillagok musical nézőit!





    Május 26-án a Papp László Sportarénában láthatja a közönség az Egri csillagok című musicalt. A Várkonyi Mátyás zenéjével huszonkét évvel ezelőtt bemutatott darab látványban, szereplőiben is megújul.

    "Az Aréna lehetőséget ad egy nagyobb léptékű előadás megvalósításához. A darabot fel kellett frissíteni, hogy több energia jöjjön át egy nagyobb térben" - mondta Várkonyi Mátyás zeneszerző az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.

    Mint felidézte, a Gárdonyi Géza regényéből készült musicalt 1997-ben mutatták be. A darabot sikerrel játszották itthon és a határokon túl is, eddig ötven helyszínen mutatták be több mint 200 ezer néző előtt. Az alkotók a húszéves évforduló után tavaly úgy érezték, ennyi idő után át kell gondolni, mit lehetne jobban csinálni. Az idős Dobó Istvánt alakító Kelemen Csaba arról beszélt, hogy az előadás több mint húsz éven át azonos szereposztásban ment, ami páratlan dolog, és minden évben bemutatták az egri várban. Hozzátette: tavaly a gárda 85-90 százaléka elbúcsúzott, vele együtt négyen maradtak a régiek közül, az új csapatot mintegy száznegyven jelentkezőből, több fordulón át válogatták össze.

    "A történet onnan indul, hogy Dobó István és Bornemissza Gergely az ostrom után húsz évvel visszaemlékezik, elmesélik a történetet. Dobót börtönbe zárták, itt látogatja meg Bornemissza" - jegyezte meg Kelemen Csaba.

    Várkonyi Mátyás kitért arra, hogy a darab szövegírójával, Béres Attilával régi terv volt Dobó segédjét beemelni a darabba, aki most lantosként zenében, dalban segít elmesélni, mi történik éppen. Hozzáfűzte: az Arénában természetesen tűzkerék is lesz, amely látványos pontja lesz az előadásnak.

    Az előadásra már most nagy az érdeklődés, hiszen a filmet mindenki szerette. Jegyek és szereplők itt!



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz Hozzáadás Startlaphoz Hozzáadás MySpace-hez RSS




    Szerző: kovacsa
    Dátum: 2019.04.11.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok

    Abigél musical
       
    Vámpírok bálja musical
       
    Abigél musical
       

    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2019


    Musicalinfo.hu - Minden, ami musical!

    Partnerek: