Bonnie és Clyde musical Budapesten! Jegyek itt!

2019.06.17 Kovács Gergely

Bonnie és Clyde musical Budapesten! Jegyek itt!

Frank Wildhorn nevét jól ismeri a magyar közönség, hiszen a nevéhez kötődik a legendás Jekyll és Hyde musical vagy éppen a magyarországi ősbemutató a rejtélyes körülmények között elhalálozott Habsburg herceg és szeretőjének

Frank Wildhorn nevét jól ismeri a magyar közönség, hiszen a nevéhez kötődik a legendás Jekyll és Hyde musical vagy éppen a magyarországi ősbemutató a rejtélyes körülmények között elhalálozott Habsburg herceg és szeretőjének történetét feldolgozó Rudolf musical, ami Budapest után meghódította Bécset és Ázsiát is.

Így nem meglepő, hogy a vidéki színházak is előszeretettel választanak a repertoárra a darabjaiból, méghozzá rendszerint nagy sikerrel. A múlt évben Budapestre is eljutott a legújabb musicalje a Bonnie és Clyde és a siker akkora volt, hogy a Budapesti Nyári Fesztiválon 2019-ben ismét látható lesz.

Bonnie és Clyde híres-hírhedt gengszterszerelme körül már akkor hatalmas kultusz keletkezett, amikor az elvadult gyilkos szerelmespár tagjai, Bonnie Elizabeth Parker és Clyde Chestnut Barrow még aktívak voltak. A sajtót és a közbeszédet élénken foglalkoztatta az őket övező minden kis mozzanat, valósággal ünnepelték őket, haláluk után pedig gyorsan legendává váltak. A Warren Beatty és Faye Dunaway főszereplésével készült, mára kultikussá vált, 9 Oscar-díjra jelölt film, valamint a legendás életepizódok alapján készült el 2011-ben a sikergyanús Broadway-musical, mely az eredeti történethez és annak utóéletéhez hűen keveri a különböző műfajokat: a zene, a mozgás és az érzelmes prózai jelenetek mellett filmes bejátszások gazdagítják nemcsak a látványt, hanem a történetet is.

Az előadás magyarországi ősbemutatója idén júliusban valósul meg a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Szabad Tér Színház produkciójában, a debreceni Csokonai Színház és a Színház-és Filmművészeti Egyetem színész és film szakos hallgatóinak közreműködésével.

A Szabad Tér Színház bemutatója a Színház-és Filmművészeti Egyetem és a debreceni Csokonai Színház együttműködésével.

A Bonnie & Clyde musical 2019. június 29. és 30.-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz látható. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Szereplők napi bontása:
Június 29.-én:
Clyde: Ódor Kristóf
Bonnie: Litauszky Lilla
Buck: Kurucz Dániel
Blanche: Széles Flóra
Ted: Hajdu Péter
Lelkész: Borsi-Balogh Máté
Emma Parker, Cumie, Stella: Nagy-Bakonyi Boglárka
Trish: Mentes Júlia
Bíró, Őr, Frank Hamer detektív: Imre Krisztián
Henry Barrow: Fáncsik Roland
Sheriff: Rábaközi Gergő
Bud Russel – rendőrtiszt, Bob Alcorn: Mucsi Kristóf
Johnson helyettes: Habodász István
Miriam Ferguson kormányzó, Eleonore: Czvikker Lilla
Gyerek Bonnie: Beke Lilla
Gyerek Clyde: Maszlag Bálint

Június 30.-án:
Clyde: Jenővári Miklós
Bonnie: Józsa Bettina
Buck: Imre Krisztián
Blanche: Bori Réka
Ted: Hunyadi Máté
Lelkész: Borsi-Balogh Máté
Emma Parker, Cumie, Stella: Nagy-Bakonyi Boglárka
Trish: Mentes Júlia
Bíró, Őr, Frank Hamer detektív: Kurucz Dániel
Henry Barrow: Fáncsik Roland
Sheriff: Rábaközi Gergő
Bud Russel – rendőrtiszt, Bob Alcorn: Mucsi Kristóf
Johnson helyettes: Habodász István
Miriam Ferguson kormányzó, Eleonore: Czvikker Lilla
Gyerek Bonnie: Bolvári Zsófi
Gyerek Clyde: Maszlag Bálint

Játékunk nyertesei: @tamasreka28, Rádi Veronika, Hajdú Istvánné



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024