Musicalinfo.hu - Kabaré musical bábokkal! Csak 18 éven felülieknek! Jegyek itt!




  • Kabaré musical bábokkal! Csak 18 éven felülieknek! Jegyek itt!





    2015. április 13-án, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatja be a Budapest Bábszínház Alföldi Róbert rendezésében a Kabaré című musicalt. A produkció elkerül minden finomkodást, szikárabb és zsigeribb lesz az eddigi előadásoknál.

    A Kabaré az egyik legismertebb és leggyakrabban játszott zenés darab: Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb musicalje az 1966-os Broadway-premier, de még inkább az 1972-es filmváltozat óta igazi klasszikussá vált, a hazai színházak repertoárján is rendszeresen szerepel. Bábszínház azonban még nem tűzte műsorra, ami talán a világon is kuriózumnak számít. Az előadás szervesen illeszkedik Budapest és a jogelőd Állami Bábszínház kísérletező hagyományaiba, valamint „A báb nem korosztály, hanem műfaj” szlogenhez.

    Bár Alföldi Róbert harmadszor foglalkozik az anyaggal – a Budapesti Operettszínházban, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival is színre vitte –, nem reprízre készül. „Ez a példány sokkal sötétebb, végletesebb, durvább az eredetinél, és nem csupán azért szikárabb, kopogósabb, mert a báb műfaja eleve nem bír el annyi szöveget, mint az élőszínház. Zsigeribb lesz előadás, ugyanakkor nem spóroljuk ki belőle a didaxist sem, mert ma konkrétan kell fogalmazni. A Kabarét el lehetne bábozni, és mivel az eredeti történet konkrét időről szól, meg lehetne tartani a 30-as években, de ez túl egyszerű és könnyű megközelítés lenne.” Alföldi a Budapest Bábszínházban az amerikai musicalből sokkal magyarabb, koszosabb, egyszerűbb és fájdalmasabb előadás készül, ami a máról szól, a végeredmény azonban szándékai szerint nem politikai állásfoglalás, hanem társadalmi látlelet.

    A vizualitásban – Hoffer Károly bábjaiban, Zöldy Z Gergely díszletében és jelmezeiben – megjelenik az a pokoli hangulat, amelyet többek között Hieronymus Bosch, Otto Dix,és német expresszionista képzőművészek alkotásainak hangulata inspirált. A romkocsma és az underground hely keverékében – ahol a rendező erősen épít a bábok és a látszó mozgatók közti, a személyiség megkettőződésére utaló dramaturgiai feszültségre és a játékosságra – nem lesz titok, miközben a perspektíva folyamatosan elbizonytalanítja a nézőt.

    Az előadás élő zenei kísérettel, kétzongorás változatban április 13-tól látható a Budapest Bábszínházban. A bemutató a Budapesti Tavaszi fesztivállal közös előadás. A Konferansziét Bercsényi Péter, Sally Bowles-t Mórocz Adrienn játssza. Cliff Bradshaw szerepében vendégként Szatory Dávid lép fel, Schneider kisasszonyt és Schultz urat Pallai Mara és Ács Norbert keltik életre. Pethő Gergő alakítja Ernst Ludwigot, Spiegl Anna pedig Schatzie Kostot. A Vörös Róbert fordításában, Varró Dániel magyar dalszövegeivel bemutatandó produkció zenei vezetője Wagner-Puskás Péter, koreográfusa Gergye Krisztián.


    Online jegyvásárlás ide kattintva!


    A darabról:
    Kabaré
    musical bábokkal 18 éves kortól

    Szövegkönyv: Joe Masteroff (John Van Druten és Christopher Isherwood elbeszélései alapján)
    Zene: John Kander
    Dalszövegek: Fred Ebb
    Fordító: Vörös Róbert
    Dalszövegfordító: Varró Dániel
    Színpadi változat: Vörös Róbert, Alföldi Róbert
    Bábok: Hoffer Károly
    Díszlet, jelmez: Zöldy Z Gergely
    Koreográfia: Gergye Krisztián
    Zenei vezető: Wagner-Puskás Péter
    Asszisztens: Rigó Anna
    Rendező: Alföldi Róbert

    Szereplők:
    Konferanszié: Bercsényi Péter
    Sally Bowles: Mórocz Adrienn
    Cliff Bradshaw: Szatory Dávid
    Schultz úr: Ács Norbert
    Schneider kisasszony: Pallai Mara
    Ernst Ludwig: Pethő Gergő
    Schatzie Kost: Spiegl Anna
    Árnyak: Tatai Zsolt, Teszárek Csaba
    Táncosnők, kurvák: Bánky Eszter, Ellinger Edina, Juhász Ibolya, Kovács Judit, Kovács Katalin, Radics Rita

    A Kabaré 2014. április 13-i előadása a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében kerül megrendezésre.

    Európa közepén, egy nagyváros vigalmi negyedének kétes hírű romkocsmájában dolgozik, lép fel, énekel esténként Sally Bowles. Nagy színésznő szeretne lenni, és abban bízik, hogy egyszer a világhír még szárnyára veszi és a magasba röpíti. Cliff, a fiatal ígéretes író megismerni az életet e hazába érkezik. Barátkozni szeretne és sokat dolgozni. Sally és Cliff találkoznak, menthetetlenül egymásba szeretnek. Schneider kisasszony panziójában bútoroznak össze, közös jövőjükről álmodoznak, még vakon bíznak a véletlenben és eközben nem veszik észre, hogy mi történik körülöttük e nagyvárosban, Európa közepén.
    A Sade márki 120 napja után Alföldi Róbert ismét izgalmas előadást készít a Budapest Bábszínházban: Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb musicaljét, amely először látható bábszínházi feldolgozásban.
    Fotó: Éder Vera



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz Hozzáadás Startlaphoz Hozzáadás MySpace-hez RSS




    Szerző: Kovács Gergely
    Dátum: 2015.04.06.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok

    Abigél musical
       
    Vámpírok bálja musical
       
    Abigél musical
       

    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2019


    Musicalinfo.hu - Minden, ami musical!

    Partnerek: