Pál utca fiúk musical CD dedikálás lesz a hétvégén!

2016.12.01 Kovács Gergely

Pál utca fiúk musical CD dedikálás lesz a hétvégén!

2016. december 3-án, 11.00-tól a Vígszínházban dedikálnak A Pál utcai fiúk musical szerzői és főszereplői. A helyszínen is kapható lesz a CD. Molnár Ferenc klasszikusa a barátságról, hősiességről és a becsületről mesél.

2016. december 3-án, 11.00-tól a Vígszínházban dedikálnak A Pál utcai fiúk musical szerzői és főszereplői. A helyszínen is kapható lesz a CD.

Molnár Ferenc klasszikusa a barátságról, hősiességről és a becsületről mesél.

A Pál utcai fiúk azon kevés kötelező olvasmányok közé tartozik, melyek a mai napig megőrizték hitelességüket és időszerűségüket. Dés László által elénk varázsolt zenei világ Geszti Péter aktuális ám korhű és Molnár Ferenchez méltó dalszövegei fiatalok és idősebbek számára is felejthetetlen élményt adnak.

A színpadi mű Marton László rendezésében, Grecsó Krisztián szövegkönyvével született meg. Az előadásra ide kattintva lehet jegyeket vásárolni!

"A mi feladatunk az, hogy a regény érvényességét átélhetővé tegyük a zene és a színház eszközeivel minden generáció számára. Fontosnak tartjuk, hogy az önazonosságnak, bátorságnak és önfeláldozásnak ez a tipikusan kelet-európai története meglelje a helyét a színpadon is. Bízunk benne, hogy az emberek rátalálnak, és valóban azt érzik majd, amit mi éreztünk akkor, amikor írtuk." / Geszti Péter/

A CD ide kattintva vásárolható meg!

Játékunkban most meg is nyerheted a CD-t. Részletek a JÁTÉK menüben.

A CD szereposztása:
Boka - Wunderlich József
Nemecsek - Vecsei Miklós
Áts Feri - Józan László
Geréb - Csapó Attila
Csónakos - Király Dániel
Barabás - Zoltán Áron
Kolnay - Tóth András
Az idősebb Pásztor - Ember Márk
A fiatalabb Pásztor - Nádas Gábor Dávid
Csele - Medveczky Balázs
Weisz - Szántó Balázs
Richter -Csiby Gergely
Leszik - Kovács Olivér
Szebenics - Tóth Máté

Dallista:
1. Add át! - nyitány
2. Einstand, tesó! – a Pásztorok dala
3. Ilyen van?! – az elképedés dala
4. Éljen a Grund! - a Pál utcai fiúk indulója
5. Mindenki rágja – a Gittegylet dala
6. Felveszem a vörös ingem - a Vörösingesek indulója
7. Igen, jó volt! - Nemecsek dala
8. Testvérben az erő – az új rend dala
9. Mortusz Gittusz – az örökös vita dala
10. Az ember eltéved - Geréb vs. Boka
11. Suttogják a fák – a lázas Nemecsek és Boka
12. Szólít egy hang - Nemecsek és Boka dala
13. Mi vagyunk a Grund! – fogadalmi dal



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024