A Női Rendezők Tavaszára készül az Operettszínház

2017.02.21 Kovács Gergely

A Női Rendezők Tavaszára készül az Operettszínház

A Női Rendezők Tavasza című programsorozat keretében márciustól Duda Éva, Székely Kriszta és Szenteczki Zita három különböző műfajú bemutatójával várja a nézőket a Budapesti Operettszínház. A színház azzal a szándékkal

A Női Rendezők Tavasza című programsorozat keretében márciustól Duda Éva, Székely Kriszta és Szenteczki Zita három különböző műfajú bemutatójával várja a nézőket a Budapesti Operettszínház. A színház azzal a szándékkal állít középpontba női alkotókat, hogy teret engedjen a női látásmód sokféleségét és gondolati, lelki gazdagságát megmutató előadásoknak. Lőrinczy György főigazgató a színház keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Duda Éva rendező-koreográfus a Frida Kahlo festőnő életéről szóló, Frida című zenés darabot állítja színpadra. A Duda Éva Társulat és a Budapesti Operettszínház közös produkciójának ősbemutatója március 3-án lesz az Átrium Film-Színházban. Székely Kriszta a Kreatív kapcsolatok című kortárs kamaraoperát rendezi a színház új helyszínén, a Kálmán Imre Teátrumban áprilisi bemutatóval. Szenteczki Zita, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) bábrendező szakos hallgatója pedig a Szegény Dzsoni és Árnika című mesét állítja színpadra a Raktárszínházban májusban. A rendezés még napjainkban is férfias szakmának számít, kevés ismert női rendező van - mutatott rá Kerényi Miklós Gábor, a színház művészeti vezetője, példaként említve Ariane Mnouchkine francia rendezőt és az általa alapított Napszínházat.

Duda Éváról, Székely Krisztáról és Szenteczki Zitáról - akik rendezőként eddig még nem dolgoztak a Budapesti Operettszínházban - elmondta, hogy mindhárman különlegesen kitartók a szakmájukban, komolyan veszik munkájukat és szeretnének érvényesülni. Hozzátette: a színház mindenkori fő feladata, hogy új magyar darabokat mutasson be, tavasszal pedig három új magyar darab premierjét láthatja a közönség. Duda Éva felidézte, hogy Frida Kahlo a róla szóló 2002-es film után lett széles körben ismert, mára pedig ikonná vált. A festőnő sorsa, a rengeteg fájdalom és tragédia, amelyen keresztülment, és az élni akarása az, amelyet meg akart mutatni a színpadon. Az előadásban zene, videoanimáció, képzőművészeti eszközök és a kortárs tánc segítségével idézik meg Frida Kahlo rendkívüli személyiségét és világát. Mint Dinyés Dániel zeneszerző kiemelte, nem egyszerű történetmesélésről van szó, hanem megpróbálják megfogalmazni, hogy miért fontos a 21. század elején Frida alakja. "Ezt szolgálja a zene is és minden egyéb művészet, amit érintünk a darabban" - mondta. A címszerepet Gryllus Dorka és Gubik Petra alakítja váltott szereposztásban, mellettük Szabó P. Szilveszter, Kálid Artúr, Molnár Áron, Papadimitriu Athina és Dézsy Szabó Gábor látható.

Beischer-Matyó Tamás zeneszerző Kreatív kapcsolatok című, a Bartók Plusz Operafesztivállal közös produkcióként Miskolcon bemutatott kamaraoperája az első darab lesz, amelyre a Moulin Rouge-ból átalakuló Kálmán Imre Teátrumba jegyet lehet váltani. Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője elmondta: a darabban emberi történetek jelennek meg sűrítve, a központi figura egy fotós, akiben mindannyian magunkra ismerhetünk. Az opera zenileg humoros, sok ismert zenét, műfajt megidéz, miközben a téma, amelyet körbejár, nagyon mai. A mű Lukács Anita, Frankó Tünde, Kendi Lajos és László Boldizsár előadásában látható. Szenteczki Zita, aki diplomamunkaként rendezi Lázár Ervin meséjét, elmondta, hogy a klasszikus zenét és a népzenét ötvözik a Szegény Dzsoni és Árnika című előadásban, amelyben a mesét színpadra alkalmazó Kautzky-Dallos Mátéval, a dalszövegeket író Závada Péterrel és a zenét jegyző Szirtes Edina Mókussal dolgozik együtt. A vándorútra kelő szerelmespár kalandjait bemutató, többféle bábtechnikát is felvonultató mese főbb szerepeiben Gubik Petra, Kocsis Dénes és Papadimitriu Athina látható. Az előadásokra ide kattintva vásárolhattok jegyeket!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024