A Szépség és a Szörnyeteg CD már kapható! NYERD MEG!

2017.04.16 Kovács Gergely

A Szépség és a Szörnyeteg CD már kapható! NYERD MEG!

2017. március 23-án mutatták be a hazai mozikban az egyik legnagyobb Disney-klasszikus filmváltozatát, a Szépség és a Szörnyeteget. A Szépség és a Szörnyeteg a Disney animációs klasszikusának élőszereplős adaptációja, a

2017. március 23-án mutatták be a hazai mozikban az egyik legnagyobb Disney-klasszikus filmváltozatát, a Szépség és a Szörnyeteget.
A Szépség és a Szörnyeteg a Disney animációs klasszikusának élőszereplős adaptációja, a csodálatos Emma Watson, valamint a jóképű Dan Stevens főszereplésével. A két színésznek énektehetségét is be kellett bizonyítania a musical során, azonban segítséget kaptak pár profi énekestől. Alan Menken, Oscar-díjas zeneszerző, valamint az eredeti animációs film zenéjének szerzője megígérte, hogy az eredeti dalokon kívül újak is felkerülnek majd a lemezre. 1991-ben Celine Dioné valamint Peabo Brysoné volt a megtiszteltetés, hogy felénekeljék a varázslatos főcímdalt, idén Ariana Grande valamint John Legend lett a kiválasztott. Dion azonban nem tűnik el, nemrég bejelentette, hogy a mostani lemezen is rajta lesz, „How Does a Moment Last Forever” című számmal.

A CD már kapható országszerte. Itthon az Universal Music gondozásában jelent meg a CD.

Játékunk nyertesei: Kelemen János és Ivády Kinga

Final Track List
1) Overture - Alan Menken
2) Main Title: Prologue Pt. 1 - Alan Menken
3) Aria - Audra McDonald
4) Main Title: Prologue Pt. 2 - Alan Menken
5) Belle - Emma Watson, Luke Evans, Ensemble - Beauty and the Beast
6) How Does A Moment Last Forever (Music Box) - Kevin Kline
7) Belle (Reprise) - Emma Watson
8) Gaston - Josh Gad, Luke Evans, Ensemble - Beauty and the Beast
9) Be Our Guest - Emma Thompson, Ewan McGregor, Ian McKellen, Gugu Mbatha-Raw
10) Days In The Sun - Gugu Mbatha-Raw, Audra McDonald, Adam Mitchell, Stanley Tucci, Clive Rowe, Emma Thompson, Emma Watson, Ewan McGregor, Ian McKellen
11) Something There - Emma Thompson, Emma Watson, Ewan McGregor, Ian McKellen, Dan Stevens, Gugu Mbatha-Raw, Nathan Mack
12) How Does A Moment Last Forever (Montmartre) - Emma Watson
13) Beauty and the Beast - Emma Thompson
14) Evermore - Dan Stevens
15) The Mob Song - Emma Thompson, Josh Gad, Ewan McGregor, Ian McKellen, Gugu Mbatha-Raw, Luke Evans, Ensemble - Beauty and the Beast, Stanley Tucci, Nathan Mack
16) Beauty and the Beast (Finale) - Emma Thompson, Audra McDonald, Ensemble - Beauty and the Beast
17) How Does A Moment Last Forever - Celine Dion
18) Beauty and the Beast - John Legend, Ariana Grande
19) Evermore - Josh Groban

Deluxe (Disc/Volume 1 Cont.)

20) Aria (Demo Version) - Alan Menken
21) How Does A Moment Last Forever (Music Box) (Demo Version) - Alan Menken
22) Days In The Sun (Demo Version) - Alan Menken
23) How Does A Moment Last Forever (Montmartre) (Demo Version) - Alan Menken
24) Evermore (Demo Version) - Alan Menken

1) Main Title: Prologue - Alan Menken
2) Belle Meets Gaston - Alan Menken
3) Your Mother - Alan Menken
4) The Laverie - Alan Menken
5) Wolf Chase - Alan Menken
6) Entering the Castle - Alan Menken
7) A White Rose - Alan Menken
8) The Beast - Alan Menken
9) Meet the Staff - Alan Menken
10) Home - Alan Menken
11) Madame De Garderobe - Alan Menken
12) There's a Beast - Alan Menken
13) A Petal Drops - Alan Menken
14) A Bracing Cup of Tea - Alan Menken
15) The West Wing - Alan Menken
16) Wolves Attack Belle - Alan Menken
17) The Library - Alan Menken
18) Colonnade Chat - Alan Menken
19) The Plague - Alan Menken
20) Maurice Accuses Gaston - Alan Menken
21) Beast Takes a Bath - Alan Menken
22) The Dress - Alan Menken
23) You Must Go to Him - Alan Menken
24) Belle Stops the Wagon - Alan Menken
25) Castle Under Attack - Alan Menken
26) Turret Pursuit - Alan Menken
27) You Came Back - Alan Menken
28) Transformations - Alan Menken



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024