Dés László Mi vagyunk a Grund! koncert DVD jelent meg!

2019.12.18 Kovács Gergely

Dés László Mi vagyunk a Grund! koncert DVD jelent meg!

Dés László 2018. december 29-én a Budapest Sportaréna színpadán csodálatos hangulatú koncertet adott. A nagyszabású koncerten az elmaradhatatlan slágerek mellett bemutatásra került az Éjféli járat című album, mely Dés László

Dés László 2018. december 29-én a Budapest Sportaréna színpadán csodálatos hangulatú koncertet adott.

A nagyszabású koncerten az elmaradhatatlan slágerek mellett bemutatásra került az Éjféli járat című album, mely Dés László első olyan dallemeze, melyet önmagának, mint énekes előadónak írt, valamint zeneszerzői munkásságából ez alkalommal a színpadi darabok kerültek előtérbe.

Az est folyamán felidézték a Valahol Európábant, a Dzsungel könyvét, A Pál utcai fiúkat és természetesen a legfrissebb színpadi művet, a Vágy villamosa balettet is!

A darabok felidézésében minden esetben a futó színházi produkció résztvevői voltak Dés László segítségére, a Valahol Európában gyerekkórusát a Pesti Magyar Színház gyerekkórusának előadásában hallhattuk, míg Hosszú szerepében Medveczky Balázst láthattuk, aki a Szegedi Nemzeti Színház társulatában alakítja a szerepet.

A Dzsungel könyve táncosai a Pesti Színház táncosai, míg A Pál utcai fiúk szereplői a Vígszínház színészei voltak.

Az Operaház táncművészei, Balaban Cristina és Majoros Balázs a Vágy villamosa-t idézték meg Winand Gábor énekes segítségével.

Az este meghívott sztárvendége Tóth Vera volt, aki nem csak a kihagyhatatlan slágerek előadásában segédkezett, de a számára írt Zuhanni veled című dalt is meghallgathattuk tőle.

A koncert képi anyagát tartalmazó DVD 2019 őszén látott napvilágot a Tom-Tom Records gondozásában.

ONLINE DVD RENDELÉS IDE KATTINTVA!

Dallista:
1. Hóesés - impromptu
2. Hóesés
3. Minden más
4. Szentiment
5. Van még idő
6. Hosszú menet
7. A szél sodorta el
8. Szép mesék, rossz mesék
9. Végtelen út
10. Vándorlás dal
11. A zene
12. Zuhanni veled
13. Botladozva
14. Nagy utazás
15. Dzsungel fantázia három ütősre
16. Csak egy út van
17. A vágy villamosa
18. Add át
19. Éljen a Grund!
20. Olyan szépek voltunk
21. Az éjféli járat
22. Túlélem
23. Mi vagyunk a Grund!

JÁTÉK!
A játék nyertesei:
Sallai Zsófi és Dobolyi-Péterdi Melinda



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024