Énekelünk... Jótékonysági koncert sztárokkal! Jegyek itt!

2013.03.26 Kovács Gergely

Énekelünk... Jótékonysági koncert sztárokkal! Jegyek itt!

Két musical kedvelők számára ismert színész, azaz Dolhai Attila és Homonnay Zsolt is fellép az "Énekelünk..."- Francia sanzonok és songok címmel megrendezésre kerülő koncerten. A koncert 2013. április 13-án (szombaton) 15 órától

Két musical kedvelők számára ismert színész, azaz Dolhai Attila és Homonnay Zsolt is fellép az "Énekelünk..."- Francia sanzonok és songok címmel megrendezésre kerülő koncerten. A koncert 2013. április 13-án (szombaton) 15 órától lesz az Ódry Színpadon.

Az első ilyen zenei rendezvényt húsz évvel ezelőtt szervezte meg Bagó Gizella tanárnő, amikor egy zongorával kísért koncert után meghívást kapott növendékeivel Dobsa Sándortól, valamint a Stúdió 11-től, hogy koncertezzenek az együttessel. Elindult egy nagyszerű tanulási, gyakorlási folyamat, kiváló zenészekkel. Az első koncertet az Ódry Színpadon tartották.

Ezt követően a Magyar Rádió Márványtermében énekeltek sorozatosan élő adásokban azok a növendékek, akik az évek során számos szerepet játszottak el és játszanak most is, itthon és külföldön egyaránt. Azóta hagyománnyá vált, hogy az új egyetemi hallgatók és a már végzettek a Stúdió 11-gyel közös koncertet adnak. Az elmúlt húsz év során énekeltek a Zeneakadémia Nagytermében, a Magyar Tudományos Akadémia Nagytermében, valamint három alkalommal a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) is.

Az idei, április 13-i koncerten szólóban és duettekben adnak elő francia sanzonokat és songokat a fellépők az Ódry Színpadon. A délután háromkor kezdődő zenés rendezvényen az Egyetem jelenlegi hallgatói, Ágoston Péter, Kerkay Rita, Kurta Niké, Nagy Dániel Viktor, Patkós Márton, Pálya Pompónia, Szabó Sebestyén, Vidnyánszky Attila, Zoltán Áron adnak elő egy-egy dalt. A növendékek mellett színpadra lépnek volt növendékek is, kilenc színházból: Adorjáni Bálint, Bakos-Kiss Gábor, Dankó István, Dolhai Attila, Fullajtár Andrea, Hegyi Barbara, Homonnay Zsolt, Huzella Júlia, Ficza István, Földi Ádám, Jordán Adél, Nagy Ervin, Rétfalvi Tamás, Szőcs Artur, Tasnádi Bence. A hagyományokat folytatva, közreműködik a Stúdió11 Ensemble.

Tiszteletdíj nélkül vesznek részt a koncerten a közreműködők, ezzel segítve a Színház- és Filmművészeti Egyetem nehéz körülmények között működő Ódry Színpadát. A jegyek ára 2.000 forint. Aki a nézők közül az alap jegyárakon kívül is támogatná az Egyetem gyakorló színpadát, támogatói belépőt is válthat 4.000, 6.000 és 8.000 forintos áron.

Jegyek korlátozott számban kaphatóak! Online jegyvásárlás ide kattintva!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024