A TV-ben lesz látható a Madách Színház filmje!

2022.11.14 kovacsad

A TV-ben lesz látható a Madách Színház filmje!

Az Én, József Attila, az Anna Karenina és a Volt egyszer egy csapat musical is látható volt már a TV-ben. Ezt a sort most egy film is követi a Madách Színház jóvoltából.

Elfogyni az ölelésben - Ady Endre szerelmei címmel mutatta be a Madách Színház online felületén a különleges produkciót, amit hamarosan a TV-ben láthatunk.

Nyáry Krisztián film-szín-játéka az idősödő Ady életének talán legszeretetéhesebb korszakát idézi meg, melyben a költőóriást legendás szerelmeinek bensőséges érzelmi hálójában ismerhetjük meg közelebbről.

Négy ember. Egy 30-as évei közepén járó, önpusztító férfi – megverve zsenitudattal, és megáldva igazi zsenialitással. Egy kora 40-es nagyvilági dáma, akit gyötör szépsége lassú elmúlása. Egy 20-as évei közepén járó, életvidám, frissen elvált fiatalasszony. Egy éretlen kamaszlányból céltudatos felnőtt nővé váló úrikisasszony. A köztük kialakuló szerelmi négyszög önmagában is drámai helyzetet sejtet, de történetük még izgalmasabb, ha tudjuk: valós személyekről van szó. Nyáry Krisztián darabjának hősei Ady Endre és három meghatározó szerelme, Brüll Adél, Dénes Zsófia és Boncza Berta – vagy ahogy a versek megőrizték a nevüket: Léda, Zsuka és Csinszka. Az elhangzott szövegek pontos idézetek a szereplők eredeti leveleiből, naplóiból, visszaemlékezéseiből, Ady Endre verseiből, vagy kortárs tanúk visszaemlékezéseiből. Játszódik Párizsban, Monte Carloban, Budapesten, Lutry-ben, Firenzében, Mariagrünben, Kolozsvárott, Csucsán és Érmindszenten 1909-1915 között.

Forgatókönyvíró: Nyáry Krisztián
Zene: Horgas Ádám
Operatőr: Kiss Jenő
Rendezte: Horgas Ádám

Szereplők:
Nagy Sándor (Ady Endre),
Botos Éva (Léda – Brüll Adél),
Kakasy Dóra (Zsuka – Dénes Zsófia),
Kelemen Hanna (Csinszka – Boncza Berta)

A különleges film-szín-játék produkció 2022. november 18-án 21:00-től az M5 műsorán lesz látható!

További érdekességek itt:

• Ők lesznek Az Operaház Fantomja musical ÚJ szereplői!
• Musicalsztár is fellép az MVM Dome-ban az Igazából karácsony koncerten - ...
• MusicalPlusz Férfikiadás 2022-ben is! Jegyek itt!
• A Six musicalt mutatja be a Madách Színház!
• Kentaur díszleteivel és a Madách Musical Tánciskola növendékeivel érkezik ...
• 2023-ban búcsúzik a 35 éves Az Operaház Fantomja musical!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024