Új bemutatók a 2013/2014-es évadban a Pannon Várszínházban!

2013.08.27 Kovács Gergely

Új bemutatók a 2013/2014-es évadban a Pannon Várszínházban!

Emelkedett a veszprémi Pannon Várszínház előadásainak és nézőinek száma - hangzott el a teátrum keddi évadzáró sajtótájékoztatóján. A Pannon Várszínház egész nyáron játszott, és hagyományosan augusztusban zárja az

Emelkedett a veszprémi Pannon Várszínház előadásainak és nézőinek száma - hangzott el a teátrum keddi évadzáró sajtótájékoztatóján.

A Pannon Várszínház egész nyáron játszott, és hagyományosan augusztusban zárja az évadot. A naptári évet nézve tavaly januártól augusztus végéig 139, idén 154 előadást tartott a Pannon Várszínház, 2012-ben 31 ezer néző volt, 2013-ban az eddigi adatok szerint, amely még emelkedik, 38 ezer - mondta Vándorfi László igazgató a keddi veszprémi sajtótájékoztatón. Kitért arra, hogy ami a nyarat illeti, június elejétől augusztus végéig a színháznak 49 előadása volt, a színházi évadot tekintve tavaly 216, idén 234 előadás zajlott, a fizető nézők száma hasonlóan alakult, túllépte a 60 ezret.

Értékelőjében Vándorfi László kitért arra, hogy a Pannon Várszínház ebben az évadban két tagozatra bomlott szét, a Veszprémi Táncműhely már első előadásával, a Porcelánnal, Krámer László koreográfus és Ladányi Andrea táncművész munkájával nagy sikert aratott. Elmondta azt is, hogy a várszínház eddigi átmeneti helyéről, a Városi Művelődési Központból (VMK) november végén vagy december elején költözhet a Hangvilla nevű új városi intézménybe, ezért az évadot még a VMK-ban nyitják meg Dés László-Nemes István-Koltai Róbert-Nógrádi Gábor Sose halunk meg című musicaljével. Az idei repertoárban szerepel Fenyő Miklós és Vándorfi László új darabja, a Száll az ének, a táncszínház Mozart Bastien és Bastienne című kisoperájából adaptált "táncoperácskája", a Mozart szíve Bárány György és Krámer György közös alkotásában, Vitéz Miklós Vadnai László és Márkus Alfréd Meseautó című vígjátéka, valamint Joseph Stein-Jerry Bock-Sheldon Harnick Hegedűs a háztetőn című musicalje a Budapest Klezmer Band közreműködésével.

Bemutatnak még két új mesét, Nyakas Krisztina Csivir-csavar, avagy Taran titkos kertje, valamint Csukás István Az óriás nyomában című meséjét, ami Ajka és a Somló eredettörténetét dolgozza fel.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024