A kaposvári Csiky Gergely Színház 2015/2016-os bemutatói

2015.03.27 Kovács Gergely

A kaposvári Csiky Gergely Színház 2015/2016-os bemutatói

Öt nagyszínpadi és két stúdió-bemutatót, valamint négy gyermek- és ifjúsági előadást tervez a 2015/2016-os évadban a kaposvári Csiky Gergely Színház. "Élménnyel telt színház" - ezzel a szlogennel hirdette meg a következő évad

Öt nagyszínpadi és két stúdió-bemutatót, valamint négy gyermek- és ifjúsági előadást tervez a 2015/2016-os évadban a kaposvári Csiky Gergely Színház. "Élménnyel telt színház" - ezzel a szlogennel hirdette meg a következő évad műsortervét Rátóti Zoltán, a kaposvári teátrum igazgatója pénteken, a színházi világnapon tartott sajtótájékoztatón.

Mint mondta, a repertoár összeállításakor minden generációra gondoltak, így az operettől a vígjátékon és gyerekdarabokon át a musicalig széles választékot kínálnak a nézőknek. Ismertetése szerint az évad egyik kiemelkedő produkciója lesz a Tim Rice-Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus szupersztár című musicalje Bozsik Yvette rendezésében, melynek novemberben lesz a bemutatója. A darab érdekessége, hogy a Kaposvári Egyetem színészhallgatói közül egy egész osztály részt vesz a darab színpadra állításában - fűzte hozzá a direktor.

Ezt megelőzően - az évad nyitányaként - már szeptemberben is lesz egy bemutató a nagyszínpadon, ahol Kelemen József rendezésében Neil Simon Mezítláb a parkban című vígjátékát láthatják a nézők. Lehár Ferenc Luxemburg grófja című operettjét Somogyi Szilárd rendezésében januárban tűzik műsorra. Ezt a produkciót a Fővárosi Operettszínházzal közösen mutatja be a kaposvári teátrum, majd márciusban Gabriel Gárcia Marquez Száz év magány című regényének Schwajda György átiratában készült változatát Horváth Csaba állítja színpadra. A következő évad utolsó nagyszínpadi bemutatója áprilisban lesz. Beaumarchais Figaro házassága című darabját Zakariás Zalán rendezi.

A stúdióban Conor McPherson A gát című darabját októberben a budapesti Nemzeti Színházzal közös produkcióban Bérczes László, Lutz Hübner Becsületbeli ügy című tantermi előadását novemberben Fándly Csaba rendezésében mutatják be. A stúdióban a következő évadban is műsoron marad William Nicholson Árnyország című drámája, a Shakespeare Összes Rövidítve, azaz a S.Ö.R. című komédia, Székely Tamás Bányavakság című tragikomédiája, a Bohumil Hrabal megfilmesített alkotásából színre vitt, Szigorúan ellenőrzött vonatok című darab és Gareth Armstrong Shylock című monodrámája.

Erich Kastner regényéből A két Lotti című gyerekdarabot októberben, míg Fazekas Mihály-Schwajda György Lúdas Matyiját márciusban mutatják be. Előbbit Kővári Katalin, utóbbit Funtek Frigyes rendezésében láthatják a nagyszínpadon. Ugyancsak a gyerekeknek szól Bagossy László A sötétben látó tündér című előadása, valamint a Grimm-meséből készült, Jancsi és Juliska című produkció. Mindkettőt májusban mutatják be a Szivárvány Kultúrpalotában.
R
átóti Zoltán a műsorterv ismertetése mellett kitért arra is, hogy több, a színházon túlmutató sikert is magáénak tudhat a társulat, így egyebek mellett a Bérczes László rendezte Szigorúan ellenőrzött vonatok meghívást kapott a POSZT-ra, a Szarajevói Színházi Fesztiválon pedig sikerrel szerepelt a Magyar Elektra, melynek rendezője Horváth Csaba. Az igazgató közlése szerint Szvetnyik Kata, Marofka Mátyás és György-Rózsa Sándor csatlakozik jövőre a társulathoz, Kőrösi András pedig távozik a színháztól.

Szólt arról is, hogy a jövő évadban is lesznek vendégművészek a kaposvári előadásokon: Tompos Kátya Webber musicaljének főszerepét játssza felváltva a Csiky társulatának tagjával, Nyári Szilviával, Szarvas József pedig a stúdióban lép a közönség elé a Gát című darabban.

A sajtótájékoztató után a tavaly hagyományteremtő szándékkal indult kezdeményezést folytatva a következő évad műsortervének meghirdetése alkalmával a társulat tagjai ismét elültettek egy fát, amellyel az idén a Sportcsarnok zöldterületét gazdagították.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024