INGYEN megnézhető az Álomutazó mesemusical!

2020.04.14 Kovács Gergely

INGYEN megnézhető az Álomutazó mesemusical!

A Játékkészítő sikerei után született meg az Álomutazó mesemusical, ami két sikeres szériát is maga mögött tudhat. A musical főszerepeiben a Játékkészítőben már nagy sikert aratott Stohl András, Szabó Győző, Radics Gigi és

A Játékkészítő sikerei után született meg az Álomutazó mesemusical, ami két sikeres szériát is maga mögött tudhat. A musical főszerepeiben a Játékkészítőben már nagy sikert aratott Stohl András, Szabó Győző, Radics Gigi és Hajdu Steve mellett új szereplőként debütált Schell Judit, Zséda, Ábel Anita, Keresztes Ildikó, Varga Viktor, és Falusi Mariann.

Az Álomutazóban arról lesz szó, ami azután történik, hogy este az ágyban becsukjuk a szemünket, ami ilyenkor a fejünkben történik, azaz az álomról, hogy mitől vannak, ki csinálja őket, és miért. Arról, hogy ma, amikor úgy érezzük, gondoljuk, tapasztaljuk, hogy annyi minden van, amit be kell fogadni, hogy mindig a maximumot kell hozni, mennyire elveszítjük a kapcsolatot saját magunkkal, az álmainkkal, nem adunk időt arra magunknak, hogy feldolgozzuk azt a rengeteg információt, amit kapunk.

Ezzel a mesével a profi szórakoztatáson túl az alkotók azt is szeretnék, hogy az előadás után a felnőttek egy kicsit elgondolkozzanak, lelassuljanak, és újra tudjanak kicsit álmodozni és álmodni, pont úgy mint gyerekkorukban. A gyerekeket pedig egyszerűen szeretnék elvarázsolni és szeretnék, hogy ne csak most, hanem felnőtt korukban is merjenek álmodozni.

Az Álomutazót most ingyen megnézhetjük a Youtuben:



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024