La Mancha lovagja musical az Operettben - Szereposztás és jegyek itt!

2020.01.20 Kovács Gergely

La Mancha lovagja musical az Operettben - Szereposztás és jegyek itt!

A Budapesti Operettszínház 2020 tavaszán sok más izgalmas produkció mellett bemutat egy fergeteges musicalt is, mely nem más, mint az örök érvényű mondanivalót hordozó La Mancha lovagja. Kiss-B. Atilla, színházunk főigazgatója

A Budapesti Operettszínház 2020 tavaszán sok más izgalmas produkció mellett bemutat egy fergeteges musicalt is, mely nem más, mint az örök érvényű mondanivalót hordozó La Mancha lovagja. Kiss-B. Atilla, színházunk főigazgatója fontosnak tartja, hogy darabjaink a klasszikus polgári értékrendet közvetítsék a nézők felé, mindezt úgy, hogy közben az előadások felejthetetlen, nagyszerű zenés színházi élményeket nyújtsanak számukra. Fontos és tartalmas mondanivalót kíván minden friss bemutató alkalmával átadni, ebbe a koncepcióba pedig tökéletesen illeszkedik a márciusi hónap egyik újdonsága, a La Mancha lovagja. A búsképű lovag, Don Quijote története egy abszurd közegben elevenedik majd meg.

Érdekesség, hogy az eredeti musicalt 1965. november 22-én mutatták be a washingtoni Square Színházban, majd három esztendő múlva a Martin Beck Színházba költözött a produkció, mely összesen 2328 előadást élt meg. Az első európai bemutatót Madridban tartották, de ami még ennél is fontosabb, hogy a magyar ősbemutatót a Budapesti Operettszínházban tartották, Darvas Ivánnal a címszerepben! Hosszú évtizedek után most újra a Budapesti Operettszínház deszkáin köszönthetjük az előadást, mely 2020. március 20-án debütál.

Az előadásokra már elkezdték a jegyértékesítését! Jegyinfók és jegyvásárlás itt!

Szereposztás:
Don Quijote: Szabó P. Szilveszter / Németh Attila / Nagy Lóránt
Sancho: Kerényi Miklós Máté / Serbán Attila / Sándor Péter
Aldonza: Peller Anna / Nádasi Veronika / Dancs Annamari
Herceg / Carrasco / Tükörlovag: Bálint Ádám / Gömöri András Máté / Angler Balázs
Kormányzó / Fogadós: Dézsy Szabó Gábor / Pálfalvy Attila / Petridisz Hrisztosz
Atya: Mészáros Árpád Zsolt / Homonnay Zsolt / György-Rózsa Sándor
Házvezetőnő: Kalocsai Zsuzsa / Sz. Nagy Ildikó / Vásári Mónika
Antónia: Vágó Zsuzsi / Füredi Nikolett / Fekete-Kovács Veronika
Borbély: Magócs Ottó / Imre Roland / Czikora István László



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024