Hófehér és a hét törpe musical a Lovas Színház előadása Budapesten!

2016.10.20 Kovács Gergely

Hófehér és a hét törpe musical a Lovas Színház előadása Budapesten!

A Nemzeti Lovas Színház számtalan varázslatos produkciót bemutatott már. Az előadások témája legtöbbször történelmi vagy népi eredetű téma volt, ám 2016-ban egy újdonsággal is készülnek, ugyanis egy Grimm mesét dolgoztak fel.

A Nemzeti Lovas Színház számtalan varázslatos produkciót bemutatott már. Az előadások témája legtöbbször történelmi vagy népi eredetű téma volt, ám 2016-ban egy újdonsággal is készülnek, ugyanis egy Grimm mesét dolgoztak fel. 2016. december 9-10-én Budapesten a Kincsem Parkban lesz látható a Hófehér és a hét törpe című családi mesemusical.

Jegyinfók és jegyvásárlás itt!

Valamikor réges-régen egy királynő ült az ablakánál, varrogatott és közben nézte, hogy hullik a hó. Megszúrta az ujját, és pár csepp vére az ablakpárkányon gyűlt hóra esett. Míg a vért nézte a havon, azt kívánta, hogy bárcsak olyan gyermeke születne, akinek bőre fehér, mint a hó, az ajkai pirosak, mint a vér, és a haja fekete, akár az ében. Nemsokára aztán a királynő világra is hozott egy leányt, akinek a bőre fehér volt, az ajkai vörösek, s a haja ébenfekete. A kis hercegnőt Hófehérkének nevezték el..

A világhírű Grimm-mese életre kel musical formájában, kicsit új köntöst kapva a nagy Hollywood-i sikerprodukciók mintáját követve. Részesei lehetünk egy mesés történetnek, ahol a jó méltán nyeri el a boldog befejezést, a lélek tisztasága és a belső értékek győzedelmeskednek.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024