Ők a Miklós Tibor emlékgála fellépői! Jegyek itt!

2013.11.18 Kovács Gergely

Ők a Miklós Tibor emlékgála fellépői! Jegyek itt!

A Légy jó mindhalálig, az Anna Karenina, a Sztárcsinálók, az Utazás, vagy az Operettszínházban a mai napig látható Abigél és Menyasszonytánc sikerszerzője, a Miss Saigon fordítója, Miklós Tibor néhány hete, 66 éves korában

A Légy jó mindhalálig, az Anna Karenina, a Sztárcsinálók, az Utazás, vagy az Operettszínházban a mai napig látható Abigél és Menyasszonytánc sikerszerzője, a Miss Saigon fordítója, Miklós Tibor néhány hete, 66 éves korában távozott közülünk. Pályatársaival együtt mély megrendüléssel vettük tudomásul korai halálát.

A jótékonysági gálaesten csodálatos művei felidézésével emlékeznek az író-műfordító-dalszövegíró-rendezőre, a magyar musicaljátszás egyik legfontosabb alakjára, a Rock Színház alapító-művészeti vezetőjére, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete (MZE) elnökségi tagjára.

1972-ben általa írott magyar szöveggel, a zenekara köré szervezett társulattal, oratórikus előadásban vitte színre a Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperát mellyel a műfaj először jelent meg Magyarországon.

1979 nyarán kezdte el egy új zenés teátrum megszervezését. A Rock Színház 1980-as bemutatkozása, az Evita színrevitele, majd egy évvel később az első magyar rockopera, a Sztárcsinálók megírása és bemutatása "honosította" a műfajt, és új fejezetet nyitott a musical magyarországi történetében. A Rock Színház három évtizeden keresztül a musical első számú műhelye volt Magyarországon. Működésük legnagyobb eredménye, hogy - tizennégy világsiker bemutatása mellett - húsz új magyar musicalt, illetve rockoperát vittek színre.

A 2013. november 25-én megrendezésre kerülő Lélektől lélekig Jótékonysági gálaest Miklós Tibor emlékére kerül megrendezésre. A jótékonysági előadásra már árulják a jegyeket. Jegyinfók itt!

A tiszteletére rendezett emlékgála közreműködői és alkotói lemondanak honoráriumukról és azt teljes összegben Miklós Tibor családjának ajánlják fel.

A gála résztvevői: Andrádi Zsanett, Balogh-Bodor Attila, Barát Attila, Bardóczy Attila, Bíró Eszter, Bori Réka, Czigány Judit, Csengeri Attila, Csengeri Ottília, Csonka András, Csuha Lajos, Dobos László, Dolhai Attila, Egyházi Géza, Feke Pál, Felföldi Anikó, Forgács Péter, Földes Tamás, Für Anikó, Gömöri András Máté, Haffner Anikó, Homonnay Zsolt, Jantyik Csaba, Janza Kata, Kékkovács Mara, Kerényi Miklós Máté, Kovács Zsuzsa, Kováts Kriszta, Langer Soma, Lukács Anita, Mahó Andrea, Makrai Pál, Mészáros Árpád Zsolt, Miklós Eponin, Muri Enikő, Nádasi Veronika, Naszvagyi Tamás, Nyári Szilvia, Polyák Lilla, Puskás Péter, Sasvári Sándor, Serbán Attila,Simon Panna, Sz. Nagy Ildikó, Szabó P. Szilveszter, Szendy Szilvi, Szolnoki Tibor, Szomor György, Tóth Gabi, Tóth Vera, Ullmann Zsuzsa, Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsa, Vikidál Gyula, Zentai András.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024