Nézzed meg a kecskeméti Nyomorultak musical jelmezterveit!

2010.09.22 Kovács Gergely

Nézzed meg a kecskeméti Nyomorultak musical jelmezterveit!

Victor Hugo csaknem százötven évvel ezelőtt írta meg a XIX. század egyik legnagyszerűbb regényét, mely tükröt tart kora társadalmának a hosszú raboskodás után feltételesen szabadlábra került Jean Valjean küzdelmes életén

Victor Hugo csaknem százötven évvel ezelőtt írta meg a XIX. század egyik legnagyszerűbb regényét, mely tükröt tart kora társadalmának a hosszú raboskodás után feltételesen szabadlábra került Jean Valjean küzdelmes életén keresztül. A zenés változat Alain Boublil és Claude-Michel Schönberg többszörös Tony-díjas alkotása. A musicalváltozatot 21 nyelvre fordították le, és a 42 ország 291 városában eddig játszott több mint 43.000 előadást több mint 55 millióan látták. 1980-ban mutatták be először Párizsban, majd öt évvel később Londonban, ahol azóta is megszakítás nélkül játsszák, ami azt jelenti, hogy pillanatnyilag A nyomorultak a leghosszabb ideje műsoron lévő musical: idén ünnepli – nagy csinnadrattával - 25. születésnapját. A születésnapi koncertre is árulják már a jegyeket. Erről korábban mi is beszámoltunk. A koncertről ide kattintva olvashat bővebben!


A musicalnek már rajongói facebook oldala is van, pedig még bemutatásra se került a musical.
A facebook rajongói oldal: http://www.facebook.com/#!/pages/A-Nyomorultak-musical/

A musical most újra látható Magyarországon! Az előadásokra már árulják a jegyeket. Online jegyvásárláshoz kattintson ide!



További képekbe de kattintva nézhet bele. A jelmezeket Rományi Nóra tervezte.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024