Fehérlaposok - Új magyar rockopera Komáromban!

2011.05.20 Kovács Gergely

Fehérlaposok - Új magyar rockopera Komáromban!

2011. június 3-4-5. 20.30-kor a Monostori Erőd szabadtéri színpadán új magyar rendezésű rockoperával mutatkozik be a Magyarock Dalszínház társulata. A darab a felvidéki kitelepítés témakörét dolgozza fel. A produkció fő

2011. június 3-4-5. 20.30-kor a Monostori Erőd szabadtéri színpadán új magyar rendezésű rockoperával mutatkozik be a Magyarock Dalszínház társulata. A darab a felvidéki kitelepítés témakörét dolgozza fel. A produkció fő támogatója Komárom Város Önkormányzata. A premier sajtótájékoztatóját május 18-án tartották a Monostori Erődben.

2007-ben a Magyarock Dalszínház fennállásának 5 éves évfordulóján mutatkozott be először saját szakmai munkájuk eredményeképpen létrejött új magyar musicallel. Másik Lehel zeneszerző és Vizeli Csaba szövegíró az emlékezetes Aranyember musical óta már mondhatni rutinos szerzőnek számít, hiszen 2009-ben Koltay Gábor rendezésében bemutatták a Klapka című rockmusicalüket, illetve 2010 őszen A púpos című darabjukkal a Madách Színház Musical Pályázatának döntőjébe is bejutottak. A kitelepítésről szóló darabjuk már a negyedik a sorban.

A felvidéki kitelepítés témakörével a Kecskés László Társaság vezetője, Nemes Andrásné kereste meg a szerzőpárost. Szerette volna, ha a Felvidéki Kitelepítettek tizedik országos találkozója alkalmára készülne egy új zenés mű, mely a zenés színház eszközével tudja a figyelmet fordítani történelmünk ezen tragikus eseményére.

A Fehérlaposok című rockopera zeneszerzője Másik Lehel Az aranyember után ismételten egy összefüggő zenei művet alkotott, Vizeli Csaba pedig a korábbi adaptációk után első alkalommal irt saját történetet a felvidéki kitelepített családok visszaemlékezéseinek elhasználásával. Főcéljuk az volt, hogy a kitelepítésben érintett családok kicsit magukra, a saját sorsukra is ráismerhessenek a darabot nézve, illetve hogy segítsen ennek a sokat szenvedett nemzedéknek a megbékélésben. A drámai eseményeket két család sorsán keresztül ismerhetjük meg a történetben. A szerzők számára a legnagyobb kihívás az volt, hogy miképpen tudnak újat mutatni a kitelepítést személyesen átélt családok részére a színpadi produkcióban.

A produkcióban a Magyarock Dalszínház társulatának nagy része színpadra lép vendégművészekkel kiegészülve, akiknek névsora igazán impozáns: Varga Miklós, Makrai Pál, Laklóth Aladár, Pankotay Péter, Bodnár Vivien és Gerdesits Ferenc művészi munkája, egyénisége mind garancia a sikerre. Hozzájuk csatlakozik még Bakó Gábor rendező-koreográfus, aki Vizeli Csabával közösen állítja színpadra a produkciót. A darab díszleteinek tervezője Komárom városának főépítésze, Siklósi József Ybl-díjas építész. Az előadásban a Kultsár István Szakközépiskola diákjai statisztaként működnek közre.

Dr. Molnár Attila polgármester hozzátette, fontos, hogy végre történelmünk eddig elhallgatott fejezeteiről is beszéljünk, hogy azokról a tényekről is szó essen, melyekről korábban nem volt szabad beszélni. Az önkormányzat épp azért, hogy a komáromiak minél szélesebb köre megismerhesse az adott időszak sajnálatos eseményeit, külön támogatásban részesítette a darabot, melynek köszönhetően az előadások ingyenesek lesznek megtekinthetők.

A rockopera ősbemutatója 2011. június 3-án lesz a komáromi Monostori erőd szabadtéri színpadán, majd az ezt követő két napon láthatja még a közönség a produkciót. Június 4-én a Trianon emléknapon díszbemutató keretében a kitelepített családok előtt mutatkozik be a mű.

Másik Lehel - Vizeli Csaba:
FEHÉRLAPOSOK (rockopera) ősbemutató
Komárom, Monostori erőd szabadtéri színpad
2011. június 3-4-5. 20.30 (esőnap: június 6.)

Jegyek korlátozott számban igényelhetők a komáromi Tourinform Irodában (2900 Komárom, Igmándi út 2. Tel: 34/540-590)

Információ: magyarock@vivamail.hu, www.magyarockdalszinhaz.hu



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024