Nyerd meg Serbán Attila "Ha egyedül állsz" című single lemezét!

2011.11.09 Kovács Gergely

Nyerd meg Serbán Attila

A Madách Színház fiatal művésze, Serbán Attila musical szerepálmok sorát tudhatja már maga mögött: volt már József (József és a színes szélesvásznú álomkabát), Júdás (Jézus Krisztus Szupersztár), Micsel Rumli (Macskák),

A Madách Színház fiatal művésze, Serbán Attila musical szerepálmok sorát tudhatja már maga mögött: volt már József (József és a színes szélesvásznú álomkabát), Júdás (Jézus Krisztus Szupersztár), Micsel Rumli (Macskák), Néró (Sztárcsinálók), vagy épp Freddie Mercury (Egy bohém rapszódiája). Ám az is köztudott róla, hogy kacsingat a popzene felé is, ezért nagy álma egy olyan szólóalbumot is megjelentetni, melyen csupa új, számára írt dal található.

Ennek előfutára a "Ha egyedül állsz" című dal és videoklip, melynek egy váratlan aktualitása is lett: a klip utómunkái közben Attilának véget ért 10 éves kapcsolata a kedvesével, így ez most egy egészen új, szomorú értelmet adott a dalnak az énekes számára.

A CD kizárólag a Madách Színház előterében az előadások alatt, illetve a szünetben vásárolható meg, amit 325db-os limitált szériában értékesítenek.

A limitált példányszámot tekintve, szeretnének lehetőséget biztosítani a vásárlásra a vidéken élőknek is és azoknak akik nem jutnak el a színházba, így Serbán Attila honlapján a www.attilaserban.com oldalon is megrendelhető.

A single lemez ára: 1.800Ft

Játékunkban a megnyerheted a CD-t. Ehhez nem kell mást tenned, mint megválaszolni a Játék menüpontban található kérdést és megosztani a http://facebook.com/musicalinfo oldalon a játékról szóló cikkünket.
A megosztás gombot a http://facebook.com/musicalinfo oldalon a cikk alatt találod meg. Csak ezeket a megosztásokat tudjuk követni, így csak ezt tudjuk elfogadni.

Serbán Attila "Ha egyedül állsz" [Official Music Video] HD

http://www.youtube.com/user/SerbanAttilaTv



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024