Musicalinfo.hu - Magyar szerző is írt rockoperát Jézus életéről!




  • Magyar szerző is írt rockoperát Jézus életéről!





    Rockoperát írt a kilencvenes évek elején az idei csíksomlyói búcsú szónoka, Tempfli Imre, a stuttgarti magyar katolikus egyházközség lelkipásztora.

    Tempfli Imre az MTI-nek elmondta, ő a szövegét írta a Jézus Testvér című rockoperának, amelynek a zenéjét Czoll Ernő, a nagybányai veresvízi plébániatemplom kántora szerezte. A produkciót nagybányai fiataloknak tanították be, és Csíksomlyón adták elő valamikor a kilencvenes évek elején. Tempfli Imre elmondta, hogy emlékei szerint a rockopera Jézus életének az utolsó szakaszát dolgozta fel. Hozzátette azonban, hogy csak halványan emlékszik a produkcióra. Arra is csak a római tanulmányai időszaka alapján tudott visszakövetkeztetni, hogy a rockoperát 1990-ben, 1991-ben vagy 1992-ben mutatták be. "Ez még megboldogult legénykoromban történt" - jegyezte meg tréfásan a lelkész. Hozzátette, biztosan nem volt nagy sikerű a produkció, mert csak egyszer adták elő, aztán feledésbe merült.

    Az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú jelmondata "Máriával, isten anyjával". A szentmise szónoka, Tempfli Imre a Szatmár megyei Kaplonyban született. Jelenleg a németországi Kirche in Not Ostpriesterhilfe katolikus nemzetközi segélyszervezet osztályvezetője, és a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség plébánosa.



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz RSS




    Szerző: Kontor
    Dátum: 2012.06.18.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok


    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2020


    Partnerek: