Abigél musical a Veszprémi Petőfi Színházban!

2015.04.20 Kovács Gergely

Abigél musical a Veszprémi Petőfi Színházban!

A Tokaji aszú című zenés vígjátékkal nyílik meg ősszel a Veszprémi Petőfi Színház következő évada, amelynek során a nagyszínpadon és a Latinovits-Bujtor Játékszínben is öt új darabot mutatnak be - jelentette be a teátrum

A Tokaji aszú című zenés vígjátékkal nyílik meg ősszel a Veszprémi Petőfi Színház következő évada, amelynek során a nagyszínpadon és a Latinovits-Bujtor Játékszínben is öt új darabot mutatnak be - jelentette be a teátrum vezetője pénteken.

Oberfrank Pál elmondta, nagy figyelmet fordítottak arra, hogy az első bemutató a tartalmas kínálatból is kiemelkedjen. A darabot Szilágyi Tibor rendezi. Eisemann Mihály és Szilágyi László zenés vígjátékának előbemutatóját Tokajban tartják június 6-án.

A Tokaji aszút követően Molnár Ferenc Liliom című színműve, majd a Szabó Magda Abigél című regényéből írt zenés darab kerül a közönség elé. Eperjes Károly Friedrich Schiller Ármány és szerelem című romantikus művét rendezi. Ehhez a darabhoz szeretnék felkérni Haumann Pétert, aki a tervek szerint fiával, Haumann Mátéval lép majd színpadra. Az évadot egy vidám darabbal zárja a nagyszínpadon: Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című komédiáját tűzik műsorra.

A Latinovits-Bujtor Játékszínben az Új Színház vendégjátékát láthatják a nézők, a Meztelen éj... Mozart című előadást Gaál Ildikó rendezi. Ezt követi A.R. Gurney műve, a Love Letters – Szerelmes levek, majd Bálint András estjét láthatja a közönség Ami Márai naplójából kimaradt címmel. Ugyancsak a játékszínben kerül a publikum elé Balázs Attila A voltember című tudományos színműve Tóth Loon rendezésében, végül pedig az Új Stúdió vendégjátékát láthatja a közönség Kötélen a Niagara felett címmel, Molnár Keresztyén Gabriella rendezésében.

A gyerekeknek szól a Mátyás és a bolondkirály című zenés mesejáték Bozsó Józseftől, valamint Litvai Nelli Világszép nádszálkisasszony című darabja Baksa Imre rendezésében, amelyet élő zene kísér - mondta el Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes. Szintén a gyerekeknek szólnak a BonBon matiné bérlet előadásai is, amelyek műsorvezetője Lukácsházi Győző.

Az idei évadból műsoron marad a Chicago című musical, a Drága Gizám című dráma, Örkény István Kulcskeresők című darabja, az Operett gála, valamint a Színházjegyetem 2.0 című szatíra – közölte Kellerné Egresi Zsuzsanna.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024