A 2016/2017-es évad bemutatói a Békéscsabai Jókai Színházban

2016.03.30 Kovács Gergely

A 2016/2017-es évad bemutatói a Békéscsabai Jókai Színházban

Tizenkét bemutatót tervez a 2016/2017-es évadban a Békéscsabai Jókai Színház - közölte Seregi Zoltán igazgató pénteken sajtótájékoztatón. Elmondta: a felnőtteknek szóló bemutatók sorában szerepel Örkény István

Tizenkét bemutatót tervez a 2016/2017-es évadban a Békéscsabai Jókai Színház - közölte Seregi Zoltán igazgató pénteken sajtótájékoztatón.

Elmondta: a felnőtteknek szóló bemutatók sorában szerepel Örkény István Macskajáték című tragikomédiája, amelyben a kilenc éve visszavonult, de erre a darabra visszatérő Felkai Eszter játssza a főszerepet. Eperjes Károly rendezi Schiller Ármány és szerelem című művét, Katkó Ferenc a Balkán kobrát, Tege Antal pedig Molnár Ferenc Üvegcipő című vígjátékát. A Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk komédiát Merő Béla rendezi; Slawomir Mrozek Tangóját Csiszár Imre viszi színre - mondta el az igazgató. Hozzátette: ezek, valamint két monodráma, Katkó Ferenc előadásában az Egy őrült naplója és Tege Antal játékában a Stratégia két sonkára előadást a stúdiószínházi bemutatók közé tervezték.

Az ifjúsági és gyermekbemutatók sorában szerepel A diótörő és az egérkirály, a Grimm-mese alapján készült A széttáncolt cipellők, Arany János Bolond Istók című műve és a Balassi Táncegyüttessel közös táncos mesejáték, az Állat(i) mesék. Elárulta: az eddig Ibsen Stúdiószínpadként emlegetett játszóhelyet szeretnék a Kossuth-díjas Sík Ferenc rendezőről elnevezni, erről jelenleg folynak az egyeztetések a fenntartó békéscsabai önkormányzattal.

Seregi Zoltán hozzátette, hogy a tizenkét új bemutató mellett az idei évadban már játszott Légy jó mindhalálig musical visszakerül a repertoárra és az eddig oktatási intézményekben játszott Moliere-darabot, A fösvényt beviszik a színházba. Az előző évadokból repertoáron marad több darab, így például a Jóccakát, anya; a Mario és a varázsló; a Mezítláb a parkban; a Monte Cristo grófja vagy az Orient.

A bérletezésről szólva az igazgató kiemelte: új bérlettípust vezetnek be a következő évadban, az úgynevezett szabadbérlettel szabadon választható időpontban hat szabadon választott darabot lehet megtekinteni. A bérletek megújítása április 11-től indul, új bérleteket május 23-tól lehet váltani.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a következő évadban is folytatják az oktatási intézményekben a Színház házhoz megy kezdeményezést és a társulat összetétele sem változik jövőre.

Elárulta: májusban az ukrajnai Herszonban mutatják be a Szűz és a szörnyet; nyáron Tokajban adják elő a Légy jó mindhaláligot, Egerben pedig a Monte Cristo grófját. Októberben Aradon és Temesváron vendégszerepelnek majd a Bánk bánnal.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024