Musicalinfo.hu - Két alkalommal lesz Nyomorultak közönségtalálkozó!




  • Két alkalommal lesz Nyomorultak közönségtalálkozó!





    Közönségtalálkozók A nyomorultak stábjával

    Augusztus 5-én és 12-én is kulisszatitkokról rántják le a leplet a monumentális produkció szereplői és alkotói. A musicalirodalom legszebb, legnépszerűbb műve A nyomorultak, melyet augusztus 14-én mutat be új produkcióban a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Madách Színház. A Dóm téren egy igazán különleges előadás van készülőben. A gyönyörű dalok mellett az előadás látványvilága is lenyűgöző és felejthetetlen lesz. A monumentális előadás szereplőitől és alkotóitól két közönségtalálkozó keretében is hallhatnak kulisszatitkokat az érdeklődők.

    Augusztus 5-én, szerdán, 16 órától Tihanyi Ákos koreográfus és a díszletet megálmodó Kentaur mellett olyan népszerű művészek várják a kérdéseket a REÖK-ben, mint Vikidál Gyula (Püspök), Tóth Attila (Jean Valjean), Vágó Bernadett (Fantine), Debreczeny Csaba (Javert), Tóth Angelika (Cosette) és Nagy Balázs (Enjolras).

    Augusztus 12-én, szerdán szintén 16 órától pedig Szirtes Tamás rendező mellett érdekességet árul el a premierre való készülődés izgalmairól Rományi Nóra jelmeztervező, Zöld Csaba (Jean Valjean), Solti Ádám (Marius), Tóth Andrea (Eponine), Sáfár Mónika (Thénardierné) és Nagy Sándor (Thénardier). A közönségtalálkozók ingyenesek.

    A Nyomorultak musical előadásaira már lassan minden jegy elfogy! Jegyek itt!



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz RSS




    Szerző: MTI / Call
    Dátum: 2015.08.04.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok


    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2020


    Partnerek: