A Kecskeméti Katona József Színház 2018/2019-es évad bemutatói

2018.04.20 Kovács Gergely

A Kecskeméti Katona József Színház 2018/2019-es évad bemutatói

Rusznyák Gábor elmondta: a következő évadban a nagyszínházi bérletes előadások sora október 2-án, a Város napján Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című regényének musicalváltozatával kezdődik. Ezt november 16-án Carlo

Rusznyák Gábor elmondta: a következő évadban a nagyszínházi bérletes előadások sora október 2-án, a Város napján Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című regényének musicalváltozatával kezdődik. Ezt november 16-án Carlo Goldoni Nyaralás című komédiája követi.

A színház tánctagozata, a Kecskemét City Balett Verdi Traviata című darabjának táncszínházi előadását december 7-én viszi először színre. A negyedik darabot, Francis Veber Balfácánt vacsorára című vígjátékát szilveszterkor láthatja először a közönség, de a bemutatót 2019. január 4-én tartják. Shakespeare Othello című drámáját 2019. február 22-én tűzik először műsorra. Az utolsó bérletes nagyszínházi előadást, Agatha Christie Tíz kicsi néger című krimijét pedig 2019. április 5-én mutatják be a kecskeméti Katona József Színházban. A főrendező beszélt arról is, hogy a gyermekeknek ezúttal is két darabbal készülnek. A Grimm-testvérek nyomán készült Jancsi és Julis című mesejáték bemutatóját október 10-én tartják, míg az Operamesék című sorozat következő táncos történetét 2019. március 20-án nézheti meg először a közönség.

A Kelemen László Kamaraszínházban október 6-án David Seidler A király beszéde című darabját, 2019. február 23-án pedig a Fekete Péter című operettet viszik színre. A Ruszt József Stúdiószínházban Arthur Miller Az ügynök halála című drámáját november 17-én mutatják be. Bertolt Brecht Baal című színművét 2019. január 11-én, Leonard Gersche A pillangók szabadok című romantikus vígjátékát pedig 2019. április 12-én tűzik műsorra. Rusznyák Gábor kiemelte: folytatódnak az osztálytermi előadások is, a következő évadban Réczei Tamásnak, a társulat művészeti vezetőjének Osztályelső című darabját 2019 januárjában láthatják először a diákok. Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója elmondta: a teátrum záruló, 2017/2018-as évadának díjait a közönség szavazatai alapján ezúttal is az Együtt a Művészetért Gála keretében adják majd át június 1-jén. A színházak művészei és dolgozói az OlimpiART keretében június 23-án versengenek majd Kecskeméten. A művészolimpián a budapesti és vidéki színházak jelentkezői több sportágban mérik össze rátermettségüket.

A nyári előadásokról szólva a direktor kiemelte: az Újvilág Passiót június 8-án és 9-én játsszák majd a Kecskeméti Arborétumban, az Udvarszínház pedig augusztus 3. és 11. között várhatóan három előadással várja majd az érdeklődőket.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024