Szinetár Dóra a facebookon reagált az őt ért vádakra!

2014.07.22 Kovács Gergely

Szinetár Dóra a facebookon reagált az őt ért vádakra!

Pár hete arról számoltunk be, hogy Szinetár Dóra új dallal és új frizurával lepte meg a közönséget. A napokban pedig több helyen olvasható volt, hogy Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán külön utakon folytatja karrierjét. Így a

Pár hete arról számoltunk be, hogy Szinetár Dóra új dallal és új frizurával lepte meg a közönséget. A napokban pedig több helyen olvasható volt, hogy Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán külön utakon folytatja karrierjét. Így a jövőben nem tervezik, hogy közösen lépnek színpadra.

Erről nyilatkozott a TV2 Mokka című műsorában a színésznő, amit sajnos több újság is negatívan értelmezett és több cikk is született erről. Erre reagált a Facebookon Szinetár Dóra.

Szinetár Dóra posztja:
"Kedves Mindenki!

Bár nem szokásom a sajtóban megjelent cikkekre itt (vagy bárhol) reagálni, most mégis megteszem. Szüleim úgy neveltek, és ehhez 37 éve tartom magam, hogy ne bántsak senkit, ne "szóljak be" senkinek.
Most sem tettem. Ha valaki veszi a fáradtságot, és visszanézi a TV2 Mokka című műsorának múlt keddi adását, az láthatja, hogy nem negatívan beszéltem a Korda György-Balázs Klári házaspárról, hanem Vujity Tvrtko kérdésére válaszolva annyit mondtam, nem szeretnénk (Bereczki Zolival) hasonló "egymás-nélküliséget nem ismerő" helyzetbe kerülni. Azt is elmondtam, és továbbra is fenntartom, hogy szeretem és tisztelem Korda Györgyöt és Balázs Klárit, és semmiképp sem szerettem volna őket (sem) megbántani. Jelen történet -mint az elmúlt években oly sok más is- a bulvársajtó által felfújt, rosszindulatú próbálkozás, semmi több. És nem összeegyeztethető sem az erkölcsi normával, ami szerint élek, sem a világnézetemmel.
Ezt most fontosnak tartottam elmondani."


A posztban említett beszélgetés itt tekinthető meg:


Várjuk olvasóink véleményét is a sajtóban megjelenő negatív cikkekről. Ti hogyan kezelitek ezeket? Mennyire veszitek komolyan?




 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024