Broadway musicalt rendez Szirtes Tamás a Játékszínben!

2017.07.10 Kovács Gergely

Broadway musicalt rendez Szirtes Tamás a Játékszínben!

Mintegy 130 ezer nézőt fogadott 99,2 százalékos kihasználtság mellett most záruló szezonjában a Játékszín, ahol 418 előadást tartottak. Az évad legjobb színésznője Zsurzs Kati, legjobb színésze Vadász Gábor lett. A következő

Mintegy 130 ezer nézőt fogadott 99,2 százalékos kihasználtság mellett most záruló szezonjában a Játékszín, ahol 418 előadást tartottak. Az évad legjobb színésznője Zsurzs Kati, legjobb színésze Vadász Gábor lett. A következő évadban három új nagyszínpadi premierrel készülnek, a Bock Színpadon folytatódnak a rendhagyó színházi esték. A bemutatókban többek közt Gálvölgyi János, Lengyel Tamás és Nagy Sándor látható.

Bank Tamás igazgató a színház hétfői évadzáró társulati ülésén elmondta: elsőként október 14-én a 39 lépcsőfok című krimi-vígjátékot mutatják be Horgas Ádám rendezésében. A második premier a tervek szerint egy Broadway-musical lesz, amelyet Szirtes Tamás állít színpadra 2018. március 10-i bemutatóval, de jelenleg még zajlanak a tárgyalások az előadás kapcsán. Bagó Bertalan Jeff Baron Jó estét, Mr. Green! című művét rendezi április 28-i premierrel, Gálvölgyi János és Szemenyei János főszereplésével. Szakonyi Károly Két nő és valaki című színművét Cseh Judit viszi színre. A titokzatos komédia, amellett, hogy ősbemutató, jutalomjáték a színésznők számára: a szerepeket Tóth Enikő és Zsurzs Kati alakította a mindössze egyszeri, Bock színpadi felolvasószínházi esten is. Ugyancsak az intim játéktérből kerül nagyszínpadra Jordi Galceran Bankhitel című műve, szintén Cseh Judit rendezésében Baksa Imre és Lengyel Tamás játékával. Lengyel Tamás további produkciókban is látható a következő évadban. Bemutató vár Lévay Viktóriára, Nagy Sándorra, Szirtes Balázsra is. A Bock Színpadon a jövő évadban Hamlet, vagy amit akarhatok címmel Baksa Imre és Kállay Géza Shakespeare-kutató professzor közös előadása látható. A Hamlet tucatnyi szereplője egyetlen színész által életre keltve, miközben előkerülnek Shakespeare korának fogós kérdései, érdekességei. Az előadás az RS9 Színház Vallai-fesztiváljának nyertese volt.

Az igazgató kiemelte: a teátrum a nyár végén részt vesz a Pozsonyi Pikniken és a színházak éjszakáján is. A fejlesztések között említette, hogy felújítják a színház légkondicionáló rendszerét. A társulati ülésen Bank Tamás átadta az évad legjobb színészének odaítélhető, 2012-es alapítású Kránitz Lajos-díjat. A 2005-ben elhunyt Jászai Mari-díjas színész mértékadó művészi munkájának, pályafutásának is emléket állító elismerést idén Zsurzs Kati és Vadász Gábor vehette át.

A 2009-ben elhunyt Kishonti Ildikó emlékére alapított díjat minden évad végén a Játékszín egy-egy olyan háttérben dolgozó munkatársa kapja, aki jelentősen hozzájárul a produkciók megvalósításához. Az idei díjazott, Petyi János univerzális színházi ember, egyes előadások rendezőasszisztense, ügyelő és gyakorta színpadi szereplőként is látható. Az igazgató elmondta: a most záruló évadban 418 előadást tartottak, ebből 381 saját és 37 befogadott produkció volt. Külső helyszínen 41 előadást játszottak, a Bock Színpadon 9, a színház második játszóhelyén, a MOM Kulturális Központban 5 előadással várták a közönséget. Az idei évadban 20 városban összesen 37 előadást játszanak.

Kiemelte: a most záruló évadban három produkció is elérkezett a 100. előadásához. Jubilált a Primadonnák, a Legyen a feleségem! és A hölgy fecseg és nyomoz - utóbbi a 105. után, Vári Éva visszavonulásával le is került a műsorról.

Felidézte: az idei évadban a Játékszín bemutatta a Kölcsönlakás, az Életrevalók, Az eastwicki boszorkányok, és a Kellemes húsvéti ünnepeket! című darabokat. A következő szezonban repertoáron marad mellettük az Acélmagnóliák, A szőke ciklon, az És már senki sem., a Hatan pizsamában, a Jutalomjáték, a Legyen a feleségem!, a Nyolc nő, a Primadonnák, a Vidám kísértet, a Virágot Algernonnak, a Süsü, a sárkány kalandjai, a Gombóc Artúr, a nagy utazó és a Beugró.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024