Rómeó és Júlia közönségtalálkozó! Regisztrálj most!

2014.01.10 Kovács Gergely

Rómeó és Júlia közönségtalálkozó! Regisztrálj most!

A párizsi bemutató hatalmas sikerét követően a Budapesti Operettszínház 2004-ben mutatta be a musical magyarországi változatát KERO® rendezésében. Az előadás azonnal óriási siker lett. A produkció dalai felkerültek a rádiók

A párizsi bemutató hatalmas sikerét követően a Budapesti Operettszínház 2004-ben mutatta be a musical magyarországi változatát KERO® rendezésében. Az előadás azonnal óriási siker lett. A produkció dalai felkerültek a rádiók slágerlistáira, s az operettszínházi előadást pedig már több mint 300 ezer ember látta.

A musical CD-je 2006-ban platinalemez lett, illetve a Szegedi Szabadtéri Játékokon vendégszerepelt produkcióról a monumentális díszletek között, káprázatos jelmezekkel, 200 táncossal és statisztával, s színházunk sztárjaival DVD felvétel is készült.
A Shakespeare színműve alapján készült mű története mindenki számára ismerős.

Gérard Presgurvic, a zeneszerző és egyben szövegíró, így nyilatkozott az alkotásról: "A Rómeó a világirodalom legromantikusabb és legtragikusabb darabja. Ennél jobb téma nem is kell egy jó musicalhez, hiszen van benne minden: gyűlölet, szerelem, félreértés, halál, esküvő, szabadság. Mindezen túl arra törekszem, hogy a Rómeó és Júlia ürügyén sok-sok új és aktuális érzést fedezzek fel magamban."

2004. január 23-án volt a budapesti premier és a musical jelenleg is telt házak előtt fut a Pesti Broadway-n. Az előadást több tízezer néző látta már, szerepelt a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán, a Pécsi Expo Centerben, valamint a Debreceni Főnix Csarnokban, ahol idén február 22-én ismét megtekinthető lesz majd. A debreceni előadásról ide kattintva olvashat bővebben!10 év nem mindennapi jubileum egy előadás életében, a méltó ünneplésről pedig a teátrum gondoskodik majd január 24-én.

Január 15-én pedig rendhagyó közönségtalálkozóval várják az érdeklődőket. A résztvevők itt nem csak tíz év szereplőivel és a zeneszerzővel találkozhatnak majd, de különleges produkciókat is láthatnak, valamint a jubileumi gálaműsorról is kiderül majd sok érdekes részlet!
Helyszín: Budapesti Operettszínház, Nagyszínpad - bejárat a Nagymező utcai főbejárat felől
Időpont: 2014. január 15., 15:00
A belépés ingyenes!
Mindenkit szeretettel várnak. A részvételhez nem szükséges más, mint lájkolni vagy megosztani Facebook bejegyzést!




A közönséget érkezési sorrendben engedik be, maximum annyi embert, amennyit nézőtéri kapacitás enged!

A világirodalom talán legromantikusabb és egyben legtragikusabb történetéből szőtt musical szereplői többször cserélődtek, de az alapcsapatból ma is sokan játsszák karakterüket - hatalmas sikerrel. Gérard Presgurvic zeneszerző nevéhez az Operettszínház életében pedig már nem csak a Rómeó és Júlia köthető. A Scarlett O'Hara legendás történetéből született Elfújta a szél, a Világsikerek útján évad legjobban várt musicalje, mely december 13-tól látható, szintén a francia mester remekműve. Az Elfújta a szél musicalről további információk ide kattintva!

A Rómeó és Júlia jubileumi előadására már nincsenek jegyek, de a musical továbbra is látható a színházban. Az előadásokra ide kattintva lehet jegyet vásárolni!További jegyek ide kattintva!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024