Debrecenben lesznek láthatóak a Madách Színház előadásai!

2015.05.10 Kovács Gergely

Debrecenben lesznek láthatóak a Madách Színház előadásai!

Hosszú távú kulturális együttműködés körvonalazódik a Madách Színház és a debreceni Főnix Rendezvényszervező Kft. között, aminek révén jövő nyáron és az azt követő években a fővárosi teátrum legnagyobb produkcióit

Hosszú távú kulturális együttműködés körvonalazódik a Madách Színház és a debreceni Főnix Rendezvényszervező Kft. között, aminek révén jövő nyáron és az azt követő években a fővárosi teátrum legnagyobb produkcióit láthatja a debreceni közönség - jelentették be szerdán a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója emlékeztetett arra, hogy 2005 óta rendszeresen jelen vannak produkcióikkal Debrecenben. Ezt az összefogást fejlesztik, aminek eredményeként olyan darabokat is bemutathatnak a városban, mint a Mamma Mia! című musical.

A tervek szerint a Madách társulata több sikeres darabját vidéken először a debreceni Főnix Csarnokban vagy az új szabadtéri színpadon mutatná be, de szándékukban áll az is, hogy a Madách Színház néhány új produkcióját Debrecenben állítaná színre. Az együttműködés részleteiről szóló tárgyalás megkezdődött, és a cél az, hogy a következő színházi évadban már konkrét produkciók szülessenek - ismertette a részleteket Szirtes Tamás.

Papp László, Debrecen polgármestere az Ahol a Nagyerdő életre kel címmel tartott sajtótájékoztatón elmondta: az idén 65. évadát kezdi meg a tavaly több mint 304 millió forintos beruházással felújított nagyerdei szabadtéri színpad, ahol a nyáron 12 színház 15 sikerprodukcióját, 24 előadáson láthatja a közönség.

1950. június 10-én Kodály Zoltán Székelyfonója volt az első előadás az akkor átadott nagyerdei szabadtéri színpadon, tavaly pedig két évtizedes kényszerszünet után vehették birtokba újra a debreceniek a teátrumot a teljesen felújított parkerdőben.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője bejelentette: május 1-jén a Kerekes Band fergeteges koncertjével hivatalosan is elkezdődik a szezon a nagyerdei szabadtéri színpadon.

A nyáresti könnyűzenei koncertek, az operavetítések, a katonazenekari fesztiválprogramok, valamint a bor- és a dzsessznapok színes programsorozata mellett a festői környezetbe érkeznek színházi produkciók a Nemzeti Táncszínházból, a Művészetek Palotájából, valamint a pesti Broadway és Nagykörút sztárszínházaiból - tette hozzá.

A nagyerdei szabadtéri színpad csatlakozik a Katolikus Újjászületés Éve programsorozathoz is, amelynek keretében Debrecen katolikus újjászületésének 300. évfordulóját július 26-án, Szent Anna napján a budaörsi Latinovits Színház nagysikerű Legyetek jók, ha tudtok! című előadásával, Luigi Magni világhírű olasz filmsikerének színpadi változatával ünnepelheti meg a közönség - ismertette Bódor Edit.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024