Valahol Euórpában 20 éves találkozó!

2015.05.13 Kovács Gergely

Valahol Euórpában 20 éves találkozó!

20 éve mutatták be a Valahol Európában musical a Fővárosi Operettszínház színpadán. Az előadás főszereplői között több olyan színész is látható volt, akik ekkor kezdték a zenés színházi pályafutásukat. A több, mint 100

20 éve mutatták be a Valahol Európában musical a Fővárosi Operettszínház színpadán. Az előadás főszereplői között több olyan színész is látható volt, akik ekkor kezdték a zenés színházi pályafutásukat. A több, mint 100 előadás alatt a főszereplők között látható volt Szinetár Dóra, Tunyogi Bernadett, Kozma Orsi, Miller Zoltán, Kiss Zoltán, Buch Tibor, Földes Tamás, Kulka János, Németh Attila is.

A Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán is bemutatott musical ősbemutóján láthaó gyerekszínészek közül többen ma is színészként vagy szinkron hangként ismertek a közönség számára. Az ősbemutató szereplője volt például Csuha Bori, Györfi Anna, Császár Réka, Kerényi Miklós Máté, Előd Álmos, Kékesi Gábor és még sorolhatnánk.

A musical 20 éves születésnapját együtt ünnepelték a musical egykori szereplői. A különleges eseményen készült képekből válogattunk, amit a Facebookon nézhetnek meg az érdeklődők.

http://musicalinfo.hu/valahol-europaban-20-eves-talalkozo-3710

Posted by Musicalinfo.hu on 2015. május 13.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024