A Gárdonyi-emlékévre az Isten rabjai című musicallel készül az egri Gárdonyi Géza Színház!

2022.05.19 kovacsad

A Gárdonyi-emlékévre az Isten rabjai című musicallel készül az egri Gárdonyi Géza Színház!

Hat nagyszínpadi bemutatóra készül a 2022-2023-as évadban az egri Gárdonyi Géza Színház, az évadnak a szerelem lesz a központi témája  - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón a teátrum igazgatója.

Blaskó Balázs elmondta: a nagyszínpadon elsőként, október 7-én Csehov Sirály című tragikomédiáját viszik színre a direktor rendezésében. Ezt a premierek sorában november 18-án a Bástyasétány 77 című operett követi Pozsgai Zsolt rendezésében, majd december 9-én a Frigyesi András által rendezendő Janika című vígjátékot mutatják be.       

Az új esztendő első premierje az Aranyrandevú című romantikus retró komédia lesz január 20-án, az előadás rendezője Blaskó Balázs. Szintén nagyszínpadi produkció lesz a Szerelem című, 2023. március 10-étől látható táncjáték. A Gárdonyi-emlékévre az Isten rabjai című musicallel készül a színház, melyet Moravetz Levente rendezésében 2023. április 7-én láthat először a nagyközönség - tájékoztatott az igazgató.     

Szólt arról is, hogy a gyerekeknek szóló előadásokat továbbra is a Babszem Jankó Gyermekszínházzal közösen viszik színre. A nagyszínpadon Szőke Andrea Hisziapiszi kapitány kalandjai című mesejátéka október 19-étől, Romhányi József - Nepp József: Kérem a következőt! - Dr. Bubó című meséje 2023. február 8-tól lesz látható. A stúdiószínpadon Szőke Andrea Cilindercirkusz című művét mutatják be - jelezte.     

A stúdiószínpadon emellett Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját adja elő a társulat Bal József rendezésében, majd Háy János Házasságon innen és túl című művét láthatja a közönség Pinczés István rendezésében.     

Blaskó Balázs emlékeztetett: az évad a megszokott módon az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivállal indul, 2022. szeptember 21. és 25. között. Topolánszky Tamás, a GG Tánc Eger vezetője úgy fogalmazott: ezúttal is magas minőséggel, sokszínű előadásokkal készülnek az immár 11. alkalommal megrendezendő seregszemlére.   Közölte: az egri tánctársulat a Szaffi című, korábban nagy sikerrel játszott előadást felújított formában még ebben az évadban bemutatja. A Gárdonyi-emlékévet az író Hosszúhajú veszedelem című novellafüzéréből készült táncelőadással köszöntik szeptember 21-én, az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál keretében, mely előadás öt meghívott koreográfus munkája - tette hozzá. A nagyszínpadon Szerelem címmel, 2023. március 10-étől látható táncjáték zeneszerzője Zombola Péter, koreográfusa Topolánszky Tamás lesz - közölte.     

Minczér Gábor, Eger alpolgármestere a sajtótájékoztatón a következő évad repertoárjának sokszínűségét méltatva rámutatott: az elmúlt évben gazdasági nehézségekkel küzdött a város, illetve a színház is, de bízik abban, hogy a következő időszak mindenki számára megnyugtatóbb évadot hoz majd.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024