Budapesten Fenyő Miklós új musicalje! Jegyek itt!

2013.09.12 Kovács Gergely

Budapesten Fenyő Miklós új musicalje! Jegyek itt!

A nyáron mutatták be Fenyő Miklós új musicaljét. A Száll az ének című musicalt a Pannon Várszínház előadásában láthatta a közönség. A Száll az ének annyiban kapcsolódik az eddigi Fenyő-musicalek világához, hogy a a 60-as

A nyáron mutatták be Fenyő Miklós új musicaljét. A Száll az ének című musicalt a Pannon Várszínház előadásában láthatta a közönség.

A Száll az ének annyiban kapcsolódik az eddigi Fenyő-musicalek világához, hogy a a 60-as években játszódik, hősei főként fiatalok és a dalok egy része a rock and roll stílusában fogant. Annyiban viszont merőben új, hogy igazi ősbemutató, valamennyi dal e produkcióhoz készült és a rock and rollon kívül bonyolultabb zenei formák, mély, keserű, asszociatív dalszövegek is jellemzik. A csillebérci úttörőtábor és egy építőtábor fiataljainak találkozásáról szól a történet, de ez csak apropó arra, hogy más sötétebb emlékű táborok lakói is megjelenjenek. Az előadás a 70-es évek cseh filmhumorát, a Tanú című film ironikus közelítését, nyelvi képtelenségeit tekinti példájának.

2013. szeptember 20-án Budapesten az Erzsébetligeti Színház ad otthont a musical budapesti bemutatójának. Az előadásra jegyek már kaphatóak! Online jegyvásárlás ide kattintva!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024