Dés László koncert a Budapesti Kongresszusi Központban - Jegyek itt!

2022.01.09 kovacsad

Dés László koncert a Budapesti Kongresszusi Központban - Jegyek itt!

Egy különleges este három kiváló művésszel, akik eddigi pályafutásuk során még soha nem adtak együtt koncertet. Dés László és két vendége, Básti Juli és Mácsai Pál 2022. április 1-jén a Budapest Kongresszusi Központban mutatkozik be így először a közönség előtt.

A Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, népszerű dalok és dzsessz lemezek sora fűződik a nevéhez. Ki ne ismerné az olyan nagy Dés slágereket, mint a Nagy utazás, Vigyázz rám, Olyan szépek voltunk, A zene az kell, Legyen úgy!, Mi vagyunk a grund! és még sorolhatnánk. Ezen a koncerten eddigi turnéiból válogatja a legismertebb dalait, de persze elhangzanak számok az Éjféli járat című legutóbbi lemezéről is. Erre a különleges koncertre pedig ezúttal színészeket hívott meg vendégeknek. 

A kiváló színésznővel, Básti Julival a múltban sokszor dolgozott már együtt. Kezdődött a Hallgass kicsit lemezzel 1987-ben, de a legendás Férfi és Nő produkcióval végig járták az ország nagy koncert színpadjait. 

Szintén sokat dolgozott már együtt Mácsai Pállal, de koncerten még sosem léptek fel közösen. Dés László ezúttal új dalokat is írt neki, melyeket ezen az estén fognak először a közönségnek bemutatni. 

Egy különleges este három kiváló művésszel, akik eddigi pályafutásuk során még soha nem adtak együtt koncertet. Dés László és két vendége, Básti Juli és Mácsai Pál 2022. április 1-jén a Budapest Kongresszusi Központban mutatkozik be így először a közönség előtt.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!
 

Dés Lászlót és vendégeit ezúttal is kiváló zenekar kíséri, nagyszerű muzsikus társai a legjobb koncertzenészek közül valók. A közönség 2022. április 1-jén a Budapest Kongresszusi Központban egy nagyon izgalmas, nem mindennapi zenei élménynek lesz részese!

 



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
Játék
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2022