Mária evangéliuma 2022-ben Debrecenben - Jegyek itt!

2022.06.19 kovacsad

Mária evangéliuma 2022-ben Debrecenben - Jegyek itt!

A Mária evangéliuma 2022. augusztus 8.-án Debrecenben lesz látható.

A Mária evangéliuma című rockoperát harminc évvel ezelőtt mutatták be a Madách Színházban, azóta az itthoni, határon túli, valamint európai zenés színpadok visszatérő sikerdarabja, Szűz Mária történetét meséli el. Ifjúságától Krisztus születésén és kereszthalálán át Mária mennybemeneteléig követhetjük az eseményeket János apostol látomásos tolmácsolásában. A mű középpontjában Mária szerelmes szeretete és anyasága áll, az a fájdalmas női sors, amelyet fiával megélt, annak minden gyönyörűségével és küzdelmével együtt. A vallásos témát a rockopera műfaján keresztül bemutató alkotás különleges helyet foglal el a magyar színház- és kultúrtörténetben. Egyszerre képes felmutatni a szakralitást, az isteni erő nagyságát, a szeretet mindent legyőző erejét, ugyanakkor az emberi érzéseket, kétségeket, félelmeket és a döntések lelki hátterét is.

A LantArt Produkció előadása a műfaj kiváló énekeseinek és alkotóinak közreműködésével valósult meg Juronics Tamás rendezésében, a Győri Nemzeti Színházzal és a kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös koprodukcióban. Közreműködik a Szegedi Kortárs Balett, valamint a Győri Nemzeti Színház zenekara és kórusa. A rockopera a jubileum tiszteletére a szerző, Tolcsvay László jóvoltából megújult hangzásvilággal kerül színre.

A Mária evangéliuma 2022. augusztus 8.-án Debrecenben lesz látható.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Szereplők:
Mária..................................... Bordás Barbara
Jézus..................................... György-Rózsa Sándor
János apostol........................ Földes Tamás
József................................... Ódor Kristóf
Heródes................................ Novák Péter
Füles..................................... Laki Péter
Vak........................................ P. Petőcz András
Gyermek Jézus..................... Endrődy Farkas
Gábriel.................................. Hanczár György
Michael................................. Kovács Gábor
Raphael................................ Antóni Norbert
Gáspár.................................. Kőrösi András
Menyhért............................... Pataki Bence
Boldizsár............................... Ozsgyáni Mihály
Pásztor 1............................... Kiss Zoltán
Pásztor 2............................... Vincze Márton
Pásztor 3............................... Sütő András



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024