Turnéra indul az Isten pénze musical!

2021.11.20 kovacsad

Turnéra indul az Isten pénze musical!

Charles Dickens „Karácsonyi ének” című műve nyomán Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi: Isten pénze című musicalét láthatja a közönség a Magyarock Dalszínház előadásában az ország több városában is!

A Charles Dickens Karácsonyi ének című klasszikus kisregényébõl írt magyar zenés mű a legtöbbet játszott musicalek egyike. Müller Péter írta a szövegkönyvet, Tolcsvay László szerezte a zenét, Müller Péter Sziámi költötte a dalszövegeket. Ez az alkotóhármas hozta létre a nagy sikerű Mária evangéliumát, Tolcsvay és Müller a Doctor Herzet, mely nyolc évig volt a Madách Színház műsorán, majd az Operettszínház is bemutatta.

Főhőse a lelkileg sivár, idősödő milliomos, Ebenezer Scrooge uzsorás, akit még karácsonykor is csak anyagi ügyei foglalkoztatják. Pénzt azonban nem adományoz a szegényeknek, mert úgy gondolja, a gyengének pusztulni kell. Ez a velejéig kapzsi ember kap egy utolsó esélyt halott üzlettársa szellemének képében, aki „látogatásakor” életének korábbi szentestéire invitálja. Emlékeiben kalandozva eszmél arra, mennyivel gazdagabb volt, amikor még nem a pénz volt az egyetlen érték, melyért lelkesedni tudott, és kibukkan belőle a lelke mélyén őrzött szeretet. Múltunk emlékei, jelenünk valói, jövőnk árnyai mind arról vallanak, kik voltunk, kik vagyunk, kivé válhatunk. Legendás karácsonyi történet, melyet mindenki ismer. Valódi mese, nemcsak fiataloknak. Látványos, érzelmes, humorral átszőtt játék, korhatár nélkül mindenki gyönyörűségére szolgál.

Charles Dickens „Karácsonyi ének” című műve nyomán Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi: Isten pénze című musicalét láthatja a közönség a Magyarock Dalszínház előadásában az ország több városában is!

Jegyárak, helyszínek és jegyvásárlás itt!

SZEREPLŐK:

EBENEZER SCROOGE: GERDESITS FERENC/KÓSA ZSOLT
ÍRÓ / MARLEY: P.PETŐCZ ANDÁS
BOB CRATCHIT: TIHANYI DÁNIEL
FIATAL SCROOGE: ONDRIK JÁNOS
BELLE / MOSÓNŐ: KUCZMANN ÁGNES
DILBERNÉ / MARTHA: ENYINGI ZSÓFIA/MOLNÁR ÁGNES
FEZZIWIG: KRNČAN MILAN
MRS. CRATCHIT / MRS. FEZZIWIG: TÓTH DOROTTYA
CRUMB / JOE BÁCSI: BUDAI MÁRTON ZOLTÁN
FRED / PETER: MÉSZÁROS TAMÁS
FANNY / BELINDA: TAR GABRIELLA/ESZLÁRI JUDIT
TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÓ / SCHULTZ: MÉSZÁROS TAMÁS
GYERMEK SCROOGE/KIS TIM: MÁSIK ANITA/BERTALANITS VIKTÓRIA
MR.ORTLE: GÁL LÁSZLÓ
ISKOLAMESTER: BUDAI MÁRTON ZOLTÁN
SZAKÁCSNŐ: CSIZMADIA EDINA

Koreográfus: BAKÓ GÁBOR

Rendező: VIZELI CSABA



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024